Vendégünk volt Mikszáth Cseney Kálmán
Mikszáth Kálmán dédunokája.
Amikor a múlt év szeptemberében terveztük októberi kirándulásunkat azt javasoltuk közösségünk tagjainak, hogy ismerkedjünk meg azokkal a kultikus Nógrádi településekkel, az ízes palóc nyelvjárással, melyek szorosan kapcsolhatók Mikszáth Kálmánhoz, hiszen ha Őt nemzetiségéről kérdezték, válasza: magyar, de hozzátette, palóc. Az egynapos kirándulás keretében ebbe a rejtelmes világba kívántunk betekinteni, Sebők Valika rimaszombati barátunk javaslata alapján. Az ötlet hasznos volt és a kirándulás tanulságos, sőt bővítette ismereteinket, új barátokra leltünk és közelebb kerültünk a nagy író szellemiségéhez.
A magyar irodalom csodálatos írójának pályája elején igencsak meg kellett küzdenie a sorssal, hiszen nem értették meg írásainak újszerűségét, nem talált kiadóra, magán élete is tele volt gondokkal, és majd egy évtizednek kellett elmúlnia, hogy felfigyeljenek rá és ismert íróként tartsák számon. Miután elismertsége megteremti egzisztenciáját, másodszor is megesküszik Mauks Ilonával.
1884 és 1889 között három gyermekük születik Kálmán, János, aki kiskorában meghalt, majd Albert. Kálmán és Albert, ők ketten érik meg a felnőttkort, viszik tovább a Mikszáth nevet. Vajon mára hol élnek és mivel foglalkoznak Mikszáth Kálmán leszármazottai?
Ezekre a kérdésekre most választ kaptunk, mivel körünkben üdvözölhettük Mikszáth Cseney Kálmánt, a nagy író dédunokáját, aki rövid bevezetőjében elmondotta, hogy nagyapja Mikszáth Albert (aki 1889-ben született és 1921-ben életének 33.évében hunyt el, felesége kozmai Kun Anna egy gyermekük volt Edith, vendégünk édesanyja. De adjuk át a szót kedves vendégünknek, akit a szép számban megjelent közösségünk nevében szeretettel köszöntött Kiss László tiszteletes.
Mikszáth Cseney Kálmán vagyok és családommal itt Budapesten élek, két gyermekem van egy fiú, akit természetesen Kálmánnak hívnak, lányom Katalin. Nagyapám Mikszáth Albert az Író harmadik gyermeke volt, aki fiatalon 33 éves korában elhunyt. Nagyanyám Kun Anna és házasságukból született édesanyám, Mikszáth Edith. Én pontosan 100 évvel később 1947 január 7-én láttam meg a napvilágot Horpácson mint a dédapám Szklabonyán.
Édesapám Cseney Iván ezredes volt, aki katonai szolgálatát még a monarchiában kezdte, azonban 1945 után katonai rangját elvesztette és későbbiek során mint útépítő munkás dolgozott. A háború utáni esztendőket különösen a Horpácsi éveket (1947-1951 közötti viharos időket) csak elbeszélésekből ismerhetem. Miután édesapám testvérének Kálmán bácsinak fia Antal 1945 után elhagyta az országot, és neki nem volt gyermeke, a Mikszáth család fiú ágon kihalt. Így leányágon két húgom és én testesítjük meg a Mikszáth családot. A sors fintora folytán, mint osztályidegent nem vettek fel az egyetemre. Műszaki ember vagyok, Építészettel és épületgépészettel foglalkoztam, majd később magánvállalkozó lettem. Irodalmat csak olvasni szoktam, természetesen a családi hagyományoknak megfelelően dédnagyapámnak a nálunk még megmaradt dolgait , és a viharos évekből fennmaradt dokumentumokat rendezgetem.
Sajnos azt kell mondjam, hogy semmi tárgyat nem őrzünk, mert bár a front hullámzása háromszor is átvonult a falun, családunk Horpácson a Mikszáth kúriában élte át a háborút, tulajdonképpen semmi nem történt a családdal, ott volt dédnagyapánk könyvtára, az ötven könyvének kézirata, teljes hagyatéka. A család őrizte a felbecsülhetetlen irodalmi értékeket. Azonban ami azután az úgymond „fordulat éve” után történt az felülmúlt mindent. Ennek az időszaknak minden nehézsége, kínja és keserve olvasható különböző tanulmányokban pl. „Egy nemzeti domínium sorsa” ez a tanulmány a Mikszáth család vesszőfutása, Mikszáth Kálmán emlékének sárba tiprása, s végül a családi fészekből történő kiűzés és furcsa módon a Budapestre történő kitelepítés.
Ez a tortúra már a földosztással kezdődött, amikor az Írónak „nemzeti ajándék” gyanánt adományozott birtok felosztásra került, és 1945 szeptemberében az Ideiglenes Nemzetgyűlés Politikai Bizottsága végső határozatot hozott, hogy a kérelmezőnek (Dr. Mikszáth Kálmánnak) az ellenállási mozgalomban szerzett kimagasló érdemeinek figyelembevételével, másrészt arra tekintettel, hogy a kérelmezett horpácsi ingatlant Mikszáth Kálmánnak a Mikszáth Jubileumi Bizottság „nemzeti ajándékként adományozta”, úgy dönt, hogy a 793 katasztrális hold ingatlanból háromszáz – háromszáz holdat mentesítenek. Ezen határozat akkor csak részben került rendezésre.
1950 márciusában a Pénzügyminisztérium utasítására, Dr. Mikszáth Kálmán lakásáról több tehergépkocsi rakományból álló Mikszáth relikviát és egyéb műtárgyakat szállítottak Budapestre és a Minisztérium pincéjébe raktak le, és méltatlan körülmények között tárolták. Nem derült ki, hogy mi minden veszett el, rongálódott meg, mígnem a hagyaték megmaradt része átkerült a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárába és épületébe. Mindezt elmaradt beszolgáltatás miatti köztartozás fejében foglalták le.
1950-ben Mikszáthékat kuláknak nyilvánították, és kitelepítették Budapestre. A kiutasítást az akkori tanácselnökasszony kezdeményezte, és bejelentette, mint osztályidegeneknek el kell hagyniuk a falut. 9 hónapig voltak becsomagolva, mert lakást kerestek számukra Pesten. Mikszáth Kálmán örököseit a saját költségükön ebrudalták ki a nemzet adományozta birtokból. Az ingatlanokat és az épületeket 1951. november 3-án az állam átvette és azokat egyrészt a Lenin Termelőszövetkezetnek, másrészt pedig Horpács községi Tanácsnak átadta. A családtól még azt a kilencholdnyi csereingatlant is megvonták, amelyet még 1945 után kaptak a horpácsi tagosítás után.
Családunk a Thököly úton kapott tanácsi lakást, Nagymama ott ismerkedett meg Illés Béla íróval, akivel a családnak jó kapcsolata lett. Nagyon szívélyes ember volt. Többször járt nálunk vendégségben és mi gyerekek nagyon szerettük, mert mindig csokoládéval vagy egyéb édességgel ajándékozott meg bennünket. Nagy barátja volt Münnich Ferenc, aki amikor ő lett az ország miniszterelnöke elintézte a fiú leszárazott „Mikszáth-Cseney” névváltoztatását.
Iskolai tanulmányaim során ismerkedtem meg a Mikszáth művekkel és kezdtem érdeklődni családunk története iránt, mondta vendégünk. Valamint beszélt gyermekkori élményeiről amikor Horpácson töltötték a nyarakat olyan lakosoknál, akik még korában a kastélyban, felmenőiknél dolgoztak.
Kérdésként vetődött fel a szerzői jogdíj témája melyre válaszolva elmondotta, hogy azt nem kaptak, mert a hivatalos szervek szerint Mikszáth Kálmán minden művét örök értékben kiadójának a Rávai testvéreknek eladta. Erre vonatkozóan nem került elő dokumentum, de a hatalommal nem lehetett szembe szállni. Bizonyos összeget a megfilmesített művek után kapott a család.
Mi lett a sorsa a Horpácsi ingatlannak az egy külön történet, erről is lehet olvasni a jelzett dokumentumban, és arról a küzdelemről, amit Gérczi Ferenc tanító vívott a még megmaradt Mikszáthi tárgyi emlékek megőrzéséért. 1954 május 1-én a leromlott Mikszáth házban egy Mikszáth kiállítást rendeztek be. Ez időben Kereszthúry Dezső kezdeményezésére akció indult az irodalmi emlékhelyek megmentésére, de ennek helyi igénytelenség miatt nem sok eredménye volt, pedig Mikszáth a kultúrpolitika számára ekkor már „politikailag támogatott” író volt, de ez akkor még „nem ért le” erre a vidékre. Sok évtizednek kellett elmúlnia, hogy 1997. október 17-én megnyílhatott a horpácsí Mikszáth- kastélyban az új, állandó irodalomtörténeti kiállítás, amely csaknem száz esztendő múltán, most már valóban méltóképpen mutatja be Mikszáth és szülőföldje kapcsolatát, az írófejedelem horpácsi éveinek történetét. Talán el is lehetne fogadni ezt a megállapítást, de a rendszerváltás után, amikor a jogtalanul elvett ingóságokért és ingatlanokért, kárpótlási jegyeket kaptak a károsultak, sőt elővásárlás illette meg őket, miért nem került vissza Mikszáth leszármazottakhoz Horpács, miért másnak játszották át privatizálás lehetőségével a horpácsi Mikszáth kúriát. Ha már az illetékesek valahogy nem a jogos örökösöknek adta át, miért nem került állami tulajdonba. Mikszáth örököseinek Horpácsi vagyona egy kárpótlási jegyért vásárolt 9 hektárnyi gyümölcsös.
A több mint egy órás beszélgetés során egy szimpatikus embert ismertünk meg, aki hányatott élete során nem sok előnyét látta a származásának. Most idős korában próbálja helyreállítani dédapja és a család reputációját, fellelni a szétszórt hagyaték maradványait, méltó módon emlékezve az Íróra.
