Szemere Miklós az irodalomban

Szemere Miklós az irodalomban

A Szemere család a leggyökeresebb magyar família. Nem akartak soha egyebek lenni, mint magyarok.  A família, mely költőket és írókat szült, a közelmúltban engedélyt kapott vezéri eredete dokumentálására.”

(Krúdy Gyula: Szemere György. Virradat. 1918.)

Településünk, Pestszentlőrinc színes, sokarcú személyiségéről kívántam írni. Egy olyan férfiról, aki: “az élet két legsíkosabb parkettjén, a zöld gyepen és a zöld asztalon soha nem csúszott el, még csak meg sem tántorodott, és aki máig foglalkoztatja a képzeletet.” Kellér Andor a találó jellemzést 70 éve írta 1941-ben kibocsátott Zöld gyep, zöld asztal című könyvében, ám igazát ma sem vitathatjuk. Más nézőpontból rendeztem gondolataimat, mint eddig általában tette helytörténetünk.

cím több kapcsolatra utal. Egyrészt arra, hogy miként került anno Puszta Szent Lőrincre Szemere, mit tett otthonuk fejlődéséért és utal arra is, hogy a rendkívüli ember értékeket hagyó röpiratokat írt, irodalmi szintű beszédeket tartott, melyeket “díszes kötésben” máig őriznek nagy könyvtáraink.

Írókat is támogatott, többükkel bensőséges emberi kapcsolatot ápolt. Emlékének fennmaradását az is biztosítja, hogy halála után Krúdy tollán irodalmi hőssé vált.

Szemerének az irodalomban betöltött szerepe hozzájárult ahhoz is, hogy a magyar irodalom klasszikusai közül jó néhány fényes nevet Pestszentlőrinc történetébe is bekapcsolhatunk.

Rejtélyes, titokzatos ember volt. Két világot zárt magába: a konzervatív magyar múltat, illetve a modern haladást. És mindezt úgy, hogy disszonanciáját nem érezzük.

Volt szegény és nagyon gazdag. .Otthon volt az Osztrák-Magyar Monarchiában és Magyarországon. Pesten, Budán, Bécsben, Párizsban, Szentpéterváron, Rómában és egy Pest melletti községben, Puszta Szent Lőrincen, majd Pestszentlőrincen. Megannyi helyen voltak meleg luxuslakásai, de azokban mégis fázott. Legszívesebben a bécsi Sacherben és Pesten a Pannóniában lakott, de szívesen tartózkodott lőrinci otthonában is, melyet oly hangulatosan írt le Krúdy Gyula a Kékszalag hőse című regényében. Ismerték a bécsi Jockey Club szobáiban, a magyar parlament széksoraiban, a fővárosi kaszinó fényes termeiben. A rejtélyes embernek azonban az igazi ?szentélye? a lóversenypálya volt, meg a kártyaszobák, de szívesen mutatkozott — előkelőségek és hírességek társaságában ? a lőrinci lőtéren is, melyet mindenkor magáénak érzett.  Hiába ünnepelték azonban a legnagyobb derbiken, igazán boldog sohasem volt. Talán csak anyját és egy-két versenylovát szerette igazán. Őket siratta meg. Csillogott a császárváros fényeiben, majd kitiltották onnan. Ez nagyon fájt neki, ám tudta, ki az a csillogó szépasszony, akit még csillogóbb ajándékokkal meg lehet nyerni arra a kényes ?diplomáciai? feladatra, hogy a ?durcás? császártól a ?megbocsátok? szót vihesse Szemerének.

1856-ban született, akárcsak Bókay Árpád, és 1919-ben hunyt el Bókay Árpáddal, Eötvös Loránddal, Ady Endrével egyazon esztendőben.

Egyénisége Krúdy tollán, regényes életrajza Kellér Andor Zöld gyep, zöld asztal címen 1941-ben megjelent könyve nyomán maradt meg az utókornak, élő, sokszínű kultúrtörténetünknek.

Legyen elsősorban a két szerzőé a szó, melynek során Kellér sem veszi rossz néven, ha ? Adyval szólva ? ?a boszorkányos muzsikájú? hangon mesélő epikus szövegei kapnak több helyet. Krúdy, a született író érzékenyen látott Szemere lelkébe, és amit megérzett azt regényessé, de életszerűvé is tette utókorának.

Aligha feledhetjük azonban, hogy a Krúdy írások társaságában Kellér könyvének is szilárd a megbecsültsége. A Szemere nevet tovább vivő, és a hatalmas vagyont öröklő unokaöcs, Szemere István ? ő is tagja a lőrinci illetőségű jelentős férfiak panteonjának ? a nagybátyjáról megjelent könyvet követően meghívta a szerzőt a Bristol bárjába, és kérte,

hozzon a még nyomdaillatú könyvből tíz példányt. Ő is olvasni akar nagybátyja életéről, és a fennmaradó példányokat barátainak szeretné átadni.

A hiteles tanú, Kellér Andor írta: ?Akkor már az újságírástól törvényesen eltiltva, örömmel fogadtam a meghívást. Szívélyesen fogadott. Átnyújtottam a példányokat, ő pedig kezembe nyomott egy előre kibélelt borítékot. Ugyanakkor meghívott a pestszentlőrinci kastélyba, búvárkodjak ott a levelek, újságkivágások között, nyilván találok érdekes anyagot. (?) A borítékban kétezer pengő volt.? (I. m.: 163)

A magyar írók közül Szemere a legszorosabb kapcsolatot Krúdy Gyulával tartotta. Erre a továbbiakban bőséggel sorjázhatjuk a szépirodalmi idézeteket. A szoros kapcsolatot bizonyítja, hogy Krúdy nemcsak egyik jeles lövészversenyen volt meghívott vendége Szemerének, de megfordult a földbirtokos lőrinci kastélyában is. Ennek irodalmi emléke is olvasható A kékszalag hőse című regényben, ám Krúdy tollán ? irodalmi szabadsággal ? a házigazda Alvinczi Eduárd néven szerepel, Pestszentlőrinc pedig Kürt néven lépett be a szépirodalomba.

Pestszentlőrincen ismert a Szemerék neve: Szemeretelep, Miklóstelep, Szemere Miklós utca, Szemere tér, Szemere patika ? megannyi emlékeztető elsősorban Miklósra, de az unokaöcs Istvánra is.

Aligha meglepő, hogy a legendás személyiség megjelent Pestszentlőrinc helytörténetében . Egy kis képeskönyv, a Két gavallér Lőrincen, Tekes Sándorné tollából  – jórészt Kellér Andor már idézett könyvének fonalán haladva ?, idézte  az otthonunk történetében meghatározó egyéniségeket. Természetesen a Pestszentlőrinc Krónikája is külön fejezetet szánt a Szemeréknek  Alviczi Eduárd címen. A Zila kávéházba betérőket is nagy tábla figyelmezteti, hova jöttek.

Az előzmények ismeretében kérdezhetik, mi újat lehet még elmondani elsősorban Miklósról és Istvánról? Azt, amit már a cím is jelzett. Idézni lehet a két érdekes egyéniség, legfőképpen Miklós és az irodalom kapcsolatát

Szemere Miklóst ? aki főszereplője jelen írásnak — előszeretettel emlegetik otthonunkban grófi titulussal. Igaz, a Cséry családot is emlegették, épp úgy alaptalanul, grófi címmel. Ezeknek hitelt érdemlő nyomait sehol sem lelhetjük. Szemere-Alvinczi is rendre cáfolja a feltételezést. Mit mond Alviczi  (Szemere) leányának Krúdy tollán?

? Magyar vagyok. (?) Emlékszel kis virágszálam, hogy milyen egetverő ambíciókkal  indultam Azarról! Így megmutatom, úgy megmutatom, hogy egy magyar köznemesi családból való ifjúból is lehet valami, miután ősei nevét tisztábban örökölte, mint sok gróf vagy herceg a maga történelmi címerét.? (A kékszalag hőse 105-106.)

A helyi mondavilágé ?gróf? Szemere Miklós. A valóságé Szemere Miklós.             Szegényebbek lettünk egy legendával? Így igaz. Ám gazdagabbak a valósággal.

Szemere Miklós különleges ember volt. Értett a politikához, az üzlethez, az íráshoz, a kártyához, de legfőképpen a lovakhoz.

Krúdy írta: ?Itt van ez a Szemere. Ha egy jeles származású csikót az anyja mellett négy lábra állítanak valahol Angliában, hát itt Pesten Szemere már másnap tudja, hogy milyen versenyekre nevezik háromesztendős korában.? (A kékszalag hőse 296.)

A fenti Krúdy idézet arra is felhívja figyelmünket, hogy az íróbarát az Alvinczi Eduárd írói név mellett, saját nevén is szerepelteti írásaiban Szemerét.

Szemere a szívéhez oly közel álló lovassport ügyét olyan szakcikkekben is népszerűsítette, mint a Magyar versenyügy és a főváros című írása, melyet 1909-ben jelentetett meg.

A Szemere-dinasztia a történelemben és az irodalomban

Mielőtt a tanulmány főszereplőjét helyeznénk középpontba, nyúljunk vissza villanásnyi időre a történelmi múltba. Az ősrégi Szemere család históriai személyiségeiről számos feljegyzés, emlékezés maradt. A szakirodalom is tud róluk A család a honfoglalásig vezette az eredet szálait. Innen a nevükben a ?de genere Huba? predikátum. Villanjon most néhány mozzanat!

IV. Béla korában a tatárok ellen hadakozó, ?nehéz sebet? kapó, ám feltehetőleg a családi címert is megszerző Zemere után sorra jöttek a kardforgató ősök. I. Lajos korából egy macsói bán, majd a XV. század derekán egy esztergomi várnagy, kinek tíz fiából Mátyás seregébe is jutott egy, Kelemen, aki a vitézi pálma mellé királyi adományt is kapott, és feleséget, Beatrix királyné főkomornáját, a morvaországi nemes család leányát, Stolcz Magdolnát. Mivel a családban általában sok fiúgyermek született, a Szemere család egyre szerteágazóbb képet mutatott. Ott voltak Rákóczi György udvarában, az országgyűléseken, vármegyei követekként Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona esküvőjén, a rebellis családtagok Caraffa börtöneiben, az 1848/49-es szabadságharc csatamezein, ahol az egyik Szemere Pál  ? ezt büszkén emlegette a család ? Perlasz sáncainál a 10. honvédzászlóalj vitéz parancsnokaként halt hősi halált. A XIX. századig sok helyen tűntek fel, de mindenütt jeles méltóságok viselőiként.

A XIX. századtól megjelentek a prózaíró, költő, esztéta, szerkesztő Szemerék is, akik a jelen témából adódóan több figyelmet érdemelnek. Tevékenységüket köteteik mellett korabeli írótársak levelei, emlékezései és irodalomtörténetek lapjai is őrzik.

Irodalomtörténetünkben szereplő családtagok bemutatását kezdjük Szemere Pállal (1785-1861), akit munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagjainak sorába választott. Már fiatalon kiérdemelte Vitkovics Mihály és Horváth István barátságát. Hárman alkották Kazinczy ?pest triászát?. Kazinczy munkásságának feltétlen tisztelete is elősegítette, hogy Kölcsey is szívesen látta közreműködését a Kazinczy és a nyelvújítás védelmében születő harcos vitairat, a Felelet a Mondolatra megfogalmazásakor. Írásaival, fordításaival, szerkesztői tevékenységével ott találjuk irodalmi és kulturális életünk mérföldköveinél, alapító tagként a Tudományos Gyűjtemény születésénél, szerkesztőként az Élet és Literatura oldalain. Miközben a színvonalas kritikai és esztétikai irodalom alapjait rakta le, folyamatosan alkotta szépírói munkáit is. Őszintén karolta fel Petőfi költészetét. Publikált és kéziratos munkáit ? elsősorban esztétikai írásait ? a szűkebb szakmai világ ismeri. Ezek a munkái az  értékállóbbak, lírai költészete kevésbé.

Szemere Bertalan (1812-1869), 1849 miniszterelnöke politikusként vált íróvá. Utazás külföldön című könyvével köszöntött be irodalmi életünkbe, és hamarosan az ifjúság olvasott szerzője lett. 1848/49-ben vállalt történelmi jelentőségű szerepe után 1849-től 1864-ig emigrációban élt. Élete tragikusan zárult. Hazatérhetett ugyan, ám életét elmegyógyintézetben fejezte be.

A leghosszabb sort könyveiből a földbirtokos író Szemere György (1863-1930) rakhatta fel polcaira. Miközben sokat írt, részt vett a Világ című lap szerkesztésében, ahol tárcanovellákat publikált, majd szerkesztette az Országgyűlési Napló számait. Már a Petőfi Társaság és a Kisfaludy Társaság tagja volt, mikor egyfelvonásos, paraszti tárgyú színműve a Thália Társaság majd a Nemzeti Színház színpadán kelt életre. A polgárosodó nemzet eszméjét remélve időnként élesen bírálta a dzsentri életformát. Krúdy szerint a ?leggyökeresebb magyar famíliából való regényíró nem lehet más, mint ízig-vérig magyar. Azt a magyar életet látja és írja, amelynek mottója az, itt élned, halnod kell?. Műveinek  cím szerinti felsorolása hosszú sort adna. Művészetét rangos kritikusok (Alszeghy Zsolt, Schöpflin Aladár), és kortárs írók (Móra Ferenc, Krúdy Gyula) méltatták. Pillanat-fotóját is Krúdy írta meg: ?Szemere György író pödörgette alispános bajszát, mintha most lépett volna ki ama biedermeieres időkből, mikor a felvidéki urak még szépírással is foglalkoztak. Karcsú, jó alakú, finom. Lelkében nem ismerte az irigységet, mely az írók lelki tükreit elhomályosítani szokta.?

Most egy olyan Szemere Miklós neve jelenjen meg, aki Lasztócon született 1802-ben és ott is hunyt el 1881-ben. Miként egyik írótársa mondta: ?A gőgös Szemere Miklós úri portáján töltötte az időt a zempléni égboltozat alatt.? Irodalomtörténetünk költőként tartja számon. Tántoríthatatlan híve volt Kossuthnak és a nemzeti függetlenségnek. Így törvényszerűen volt a szabadságharc katonája. Egy ideig Petőfit is barátjának tudhatta, ám a nagy barát egy tréfás mondatot engedett meg magának, erre Szemere megsértődött, és gúnyos szavakra ragadtatta magát. Közülük egy: ?Híres ember Petőfi, aki egy pár kifényesített, új csizmával a lábán oly cézári léptekkel járt a pesti utcán, mintha minden szembejövőt fel akarna öklelni. Szeszélyből úgy öltözött, mint a Peleskei nótárius a színpadon.? Verseinek legfőbb értéke zsánerképei, mely Petőfi lírai realizmusának előképe is lehet. Ez az igazi értéke az időnként pongyola egyenetlen színvonalú költészetének. A szabadságharc bukása után komor írások születtek tollából. A kiegyezést elmarasztalta, híveit keményen ostorozta. Ő is tagja volt a Magyar

Szemere Attila (1859-1905) együtt dolgozott Mikszáth Kálmánnal a Pesti Hírlap szerkesztőségében. Milyennek látta a nagy palóc a fiatalabb újságírót? ?Csinos, nyúlánk fiú volt, értelmes, kék szemekkel, barna, tüskés hajjal, mely úgy nézett ki, mint a kartácsoló kefe.?. .Párizsban született, hiszen apja, Szemere Bertalan akkor még emigrációban élt. Újságírói stílusát ?élénken csevegőnek? minősítették kortársai. Apja árnyéka azonban

Hogy viszonylag teljes legyen a kép, említsük meg Szemere Krisztina nevét is (1792-1828), aki Képlaki Vilma néven publikálta a kor ismert lapjaiban verseit. Korai haláláról Kölcsey is megemlékezett. És szóljunk egy mondatot Szemere Katinkáról (1891-1962) , aki a két világháború között publikálta versei és műfordításait..

Íme az elődök. Bizonyára tőlük is örökölt jelen írás főszereplője, Szemere Miklós. Ő 1856-ban született, akárcsak Bókay Árpád, és 1919-ben Bókayval, Adyval, Eötvös Loránddal egyazon esztendőben hunyt el.

Szemere Puszta Szent Lőrincen

Jelen tanulmány Szemere személyiségét elsősorban az irodalom fókuszába állította, ám néhány momentumot említsünk meg arról is, miként került a legendás férfiú Puszta Szent Lőrincre, és milyen munkássággal írta be nevét helyi históriánkba.

1902 őszén a 46 éves politikus, diplomata, 2 200 000 korona kártyanyereséggel, melyet Potocki József lengyel gróftól nyert Bécsben, némi kényszertől is ösztökélve, visszatért Budapestre.

Szemere Miklós és Szent Lőrinc-puszta első találkozását Kellér Andor írta le már idézett könyvében. Tőle tudjuk, hogy Szemere jó ismerőse, Pázmándy Dénes, a Nemzetei Kaszinóban felhívta figyelmét arra, hogy Pest határában, Puszta Szent Lőrincen 2 100 000 koronáért eladó a Cséry-birtok.  Szemere kikocsizott, megtetszett neki a vidék, üzletileg is lehetőségeket látott benne, és kártyanyereségét földbirtokra váltotta. Volt olyan vélemény is, bizonnyal alaptalan, hogy Szemere a birtokot látatlanban vette meg. Kellér határozottan utalt Szemere gazdasági filozófiájára is.

?Amikor pedig megkérdezték tőle, miért vásárolta mag Pestszentlőrincet (tudjuk, akkor még Puszta Szent Lőrinc volt a neve), így felelt. Azért, mert ez a birtok annál többet fog érni, minél kisebb lesz. Hogyan? Parcelláztatni fogom. Szemere előre látta, hogy a fejlődő Pest egyik fővonala Szentlőrinc irányába terjeszkedik. A telkek ára egyre drágább lesz, s minél többet parcelláztatok, a maradék annál értékesebb.?

Szemere birtokvásárlásának híre cselekvésre ösztönözte településünk vezető testületét, a Polgári Kört is. Elhatározták, köszönteni kell az új földesurat. A delegáció tisztelgő megjelenését 1902. november 23. napjára tűzték ki.

Az új földesúr nyomban nemes tettre határozta magát. Birtokán európai igényeknek is megfelelő céllövőpálya felépítéséről döntött. Ezzel nem kisebb célt tűzött ki, mint Magyarország felzárkóztatását olyan nyugati országokhoz, mint Olaszország és Anglia. Hangoztatta, lövöldémet adom ?a magyar ifjúságnak, hogy tanulja megvédeni hazáját.? Az azóta többször idézett mondatot Szemere a megnyitó ünnepségre elhelyezett ?Emlékkönyv? első oldalára írta.

Majd határozottabban is  fogalmazott: ?A hadi erények legeleje, a modern népek harcképességének alapköve a pontos céllövésben és találásban van, s honvédelmi szempontból nem meghalni kell a hazáért, de élni, és az ellenséget eltalálni.?

Ez a gondolat összecseng röpiratainak eszmeiségével is. Ám tovább is mehetünk. Krúdy is lelkesült szavakat adott Rezeda úr szájába A kékszalag hőse című regény lapjain: ?Célba lőni kell tanítani az ifjúságot! Becsületemre, ennél jobb gondolatot még sohasem hallottam.? (265.)

A lövölde folyamatosan hangoztatta a nemzetvédelem szolgálatát. Meg is jelent nevében: a ?katonai rendszerű lövölde? elnevezés, és a versenyek kiírásakor a ?hadi céllövő bajnokság?.

Nem is volt hiábavaló Szemere 100 000 koronás beruházása a lövölde megépítésekor. A nemzeti erő fejlesztésében vállalt tevékenységéért a ?valóságos belső titkos tanácsos? címet kapta őfelségétől.

A Szemere-lövőház nagyon gyorsan felépült. Látszik, hogy volt pénz. A helyi újság 1902. november 13-án tudósított arról, hogy mérnökök és építési vállalkozók járták be a nevezetes Szarvas csárda környékét, ahol az új birtokos kijelölte a lövölde helyét. A munkákat Schwanda Ferenc helyi vállalkozó irányította.

1903. március 27-én már a serény munkálatokról olvashattak eleink. Emelkedtek a falak. Egy, a gerendák közé helyezett ? később előkerülő — kedves kézírás a következőket tudatta: ?Martonvásárról Blaskó József kőműves segéd itt dogozott. 1903-III. hó 10.?       Nagypéntek.

1903. május 5-én megnyílt a lövölde. Homlokzatán a Caput Gloriae Virtus felirat, míg a belső homlokzaton a Szemere-címer díszlett. Büszkéén hirdette a helyi újság: ?Ezt a lőteret Anglia bármely sportegyesülete megirigyelheti.?

A homlokzaton díszlő latin feliratnak több fordítása is született. Közülük kettő így magyarosította a klasszikus szöveget: Legfőbb dicsőség a férfi erény, illetve  A dicsőség feje a férfi erény

A megnyitó ceremóniára kihelyezett Emlékkönyv első oldalára írta Szemere: ?Építettem a magyar ifjúságnak, hogy tanulja megvédeni hazáját.?

A lövölde megnyitásáról és jelentőségéről Kellér is gyorsfényképet készített könyvében.

? A sportvilágban, mint a céllövészet pártfogóját tisztelték Szemerét.(?) A szentlőrinci lövésztelep megnyitásakor négyezer vendége volt. A hideg büfét a Pannónia küldte. Az előkelőségeket a Pannóniába hívta meg ebédre, és órákig tárgyalta meg Winkler Istvánnal, a főszakáccsal a menü minden fogását.?

Az előkelő vendégek névsora publikus volt. Közülük néhány név: József főherceg és hitvese, Auguszta királyi hercegnő. A hitves személyében egyébként Ferenc József unokáját tisztelhették. A főherceg stílusos vendégnek számított, hiszen a jeles férfiút afrikai vadászatairól is ismerték.

Ő maga is benevezett egy galamblövő versenyre, melyet még a megnyitás hónapjában gróf Zichy Kázmér, a Balatoni Galamblövő Egyesület elnöke rendezett. A dicsőség az első lövészverseny alkalmával osztrák sportlövőnek jutott.

A megnyitón megjelentek grófok is, Széchenyi Péter és Gyula, Szapáry Pál, a főherceg hadsegéde, Esterházy Mihály, Aponyi Henrik, Andrássy Géza. A jeles személyiségeket díszes személyautók, magánfogatok, gumikerekes fiákerek szállított az akkor még ?portengernek? számító országúton

A helyi lövészversenyek a továbbiak során is általában illusztris vendégek jelenléte és részvétele mellett zajlottak. Vendég volt Nyíry Sándor honvédelmi miniszter és a főváros főpolgármestere is. Mikor a fővárosi tanulók első lövészversenyére került sor a lőtéren, megjelent gróf Apponyi Albert kultuszminiszter is. Irodalmi szempontból ? erről később szólók ? esemény volt egy alkalommal Krúdy Gyula meghívása is.

Szemerét, az új földesurat megjelenése percétől fiatal település jótevőjeként, megváltójaként üdvözölték, és a későbbi helytörténeti munkák is így emlegették. Vessünk erre s futó pillantást.

A helyi sajtó kezdi a lelkesült sorok közlését: ?Településünk megmentője. A Cséry-birtok reszketős kezű, szűkmarkú földesurainak ellentéte Szemere Miklós? (Kispest-Szent-Lőrinci Friss Újság 1903. máj. 5.)

A lövöldének köszönhetően néhány hét alatt ?nagyobb volt az idegenforgalom, mint előtte tíz év alatt. A telekárak emelkednek. Megindult a telkek vásárlása és az építkezések.?.(U.o. máj. 30.)

?Szent Lőrincen Szemere nemes nyomdokait követve főrangú uraink egyre másra vásárolják a nyaralókat, és az azoknak való telkeket.? (Kispest-Szent-Lőrinci Újság 1905. ápr. 30.)

Szemere ? ezt természetesnek vehetjük — a lóversenysportot is támogatta. Mikor a főváros bezárta a lóversenypályáját, az újdonsült birtokos felajánlotta, hogy egy arany évi bérért területén lóverseny céljára annyi területet enged át, amennyi versenypálya céljára szükséges. A hírt 1906 decemberében tette közzé a Kispest?Szent–Lőrinci Lapok.

Szemere elismertsége Puszta Szent Lőrincen egyértelmű volt.

Még élt Szemere Miklós, mikor Kuszenda Lajos, akkor még helyi segédjegyző így írt 1909-ben publikált könyvében:

?Amint a Cséry-féle birtok Szemere Miklós tulajdona lett, az új földesúr jogtanácsosa dr. Szappanyos Gerő helyes irányú törekvései a parcellázás terén meghozták érett gyümölcseiket. A felette olcsó telkeken hihetetlen gyorsasággal, gomba módra épülnek a szebbnél szebb villák s kisebb lakóházak. (?) Ezek a törekvések tették az egykor jelentéktelen Szent Lőrincet naggyá és gazdaggá.?(Pestszentlőrinc önállósítása)

Zilahy-Bujk Béla helyi hírlapíró jelentősnek tartotta Szemerének azt a törekvések, mellyel egy egységes településkép kialakítására törekedett: Ezt 1934-ben fejtette ki.

?Szemere nem találta helyesnek a község leendő fejlődése szempontjából, hogy az egyes telepek és házak egymástól nagyon messze épültek, s ezért rendszert teremtett, és a községben lévő földjeit fölparcelláztatta házhelyeknek.(?) Tevékenységével nagy elismerésre méltó aktivitással járult hozzá a község fejlesztéséhez.? (Pestszentlőrinci útmutató)

A közlést kiegészíthetjük egy a Kispest-Szent-Lőrinci Újság 1905-ös számában megjelenő újsághírrel: ?Szemere Miklós a Vasút utca és a Rendessytelep közötti birtokrészéből száz telket hasított ki építési célra.? Ezt a parcellázást Szemere 1906-ban is folytatta. a lövölde melletti birtokrészén. Megszületett a Tulipántelep.        

Szemere méltó akart lenni arra a bizalomra és elvárásra, amit a község remélt megjelenésétől. Fő munkája elvitathatatlan: a lövölde felépítése. De sokat jelentett az a jótéteménye is, hogy ingyen adott helyet temető céljára. Itt a helyi katolikusok történetét író Kubinyi Vilmost idézhetjük: Szemere Miklós földbirtokos két katasztrális hold területet adott ajándékképen temető céljára. (?) Ezt a területet azzal a kikötéssel adta, hogy abban a különböző vallási felekezetek egymás mellett temetkezhessenek, a tulajdonjogot pedig a létesítendő pusztaszentlőrinci katolikus egyházra ruházta.? (A Pestszentlőrinci római katolikus egyházközség története 1935-ig) Szemere adományát 1906 decemberében juttatta a településnek, A temetői keresztet a Polgári Kör állította, és a ceglédi esperes fel is szentelte. Az első temetés meg is történt az esztendő utolsó napjaiban, december 17-én. A Jeszenszky család kétéves kislányát, Mancikát temették.

Szemere valóban sokat adakozott. Nem csak területet, de koronák ezreit is. Ám mikor Szent Lőrinc-puszta különválási törekvései egyre határozottabb reményeket ébresztettek, Szemere kemény dolgokat hangoztatott. 1907-ben nyilatkozta: Nem ellenzi az önállósodást,      de ő saját birtokát pusztai jellegűnek kívánja megtartani, s inkább Kispesthez csatlakozna. Lőrinc önállósodási törekvése komoly fenyegetést kapott. Ha Szemere nem az önálló Pestszentlőrinc községnek fizetné az adót, dőlhetnének a költségvetési tervek és a bevételi remények. Meghiúsulhatna az önállósodás is. Szemere nem váltotta be fenyegetését, és az önálló község legtöbb adót fizető virilista polgára lett. 

Ha a lövölde híres épületének történetének száz évét vizsgáljuk, elmondhatjuk, nemcsak a könyveknek, a patinás épületeknek is megvan a saját sorsuk. A Szemere-lövőházra a bő évszázad során különböző metamorfózisok köszöntöttek. A közelmúltban Zila László mestercukrász varázsolta korhűen újjá az épületet. Étterme, cukrászdája, kávéháza országszerte ismert. Falai között művésztalálkozókat, képzőművészeti kiállításokat, irodalmi esteket rendeznek.

Szemere Miklós az író és a mecénás

Az otthonunk múltjáról szóló nagyabb ívű áttekintések Kubinyi Vilmostól napjainkig nem feledkeztek-feledkeznek meg Szemere Miklós és István jelenlétének hangsúlyozásáról. A középpontba a nagy létesítmény, a lövölde felépítése és működtetése került, ám rendre számításba vették a Szemerék adományait, melyek településünk fejlődését szolgálták.

Az életrajzok áttekintéshez jó ismereteket kapunk Kellér Andor már idézett, irodalomtörténetünkben is ismert és becsült könyvéből.  Helyi szereplésüknek, adományaiknak, Miklós időnként meglepő lépéseinek számbavételei mindig ott voltak hírlapjainknak tudósításaiban, illetve az utókor helytörténeti írásaiban. Ám Szemere Miklós   irodalmi munkásságáról kevesebb szó esett. Arról, hogy mit jelentett az elegáns, bőrbe kötött kiadvány, mely a Szemere Miklós ősszegyűjtött beszédei címet viseli, illetve az 1896 és 1912 között megjelent  röpiratai  — Fair play (1896), Fiatal véreim (1897), Ideal (1898), Ave Caesar (1906) Szóimádás (1907), Modern argonauták (1909), Gentry (1912) – milyen értékeket képviseltek korukban, arról már kevesebbet írtak helytörténetünkben, noha az utókor már meghozta megbecsülő véleményét az írásokról: ? Azt a hatást, amelyet személyes megjelenésével, szervező munkájával el tudott érni a társas élet fórumain, irodalmi szempontból jelentős politikai és társadalmi röpirataival tette széleskörűvé.? (Magyar irodalmi lexikon 3. k. 187.)

Szemere jelenlétét az irodalomban a nábob kegyeit kereső hírlapok (Vadász és Versenylapok, Nemzeti Sport, Vasárnapi Újság, Magyar Szalon, Budapest és Vidéke stb.) és a kor jelentős írói közül is többen számon tartották. Elsősorban Krúdy Gyula: ?Szemere Miklós itt jár közöttünk, mint egy honfoglaláskori rejtély, tucatnyi könyvet, röpívet írt a magyarság politikai céljairól.? (Virradat 1918. 9. sz.) Majd másutt a hírlapírás és Szemere viszonyáról vélekedve írta a következőket: ?A sajtónak úgy kell turbékolni, mint a vadgalambnak. Az ifjúságnak olyan rikkantásokat kell hallatni, mint a sárgarigónak.? ( A kékszalag hőse 264. l.)

A szigorú válogatás követelményét betartva, a számos lehetőség közül még Bródy mondataiból idézek: ?Szemere Miklós szenvedélyes író. Nem valami kitűnő stiliszta, de hol van az a nagy úr és politikus, aki csak úgy is tud írni, mint ő? Szép tőle az is, hogy nem ír szépen. Azaz, hogy röpiratait nem íratja meg mással, akinek az a mestersége, és az, hogy tollát bérbe adja nem is drágán. Ez a játékos komoly mindenben.? (Idézi Kellér. I. m.:83.)

Szemere beszédei is irodalmi étékeket képviseltek. 1897-ben a Kaszinóban Szemerére  bízták a Széchenyi emlékét idéző pohárköszöntő elmondását. Ez adott módot a szónoknak, hogy szenvedélyes indulattal panaszolja az ősi virtus és az áldozatkészség hiányát. A beszéd zárómondata: ?Nem boldog a magyar?, vihart kavart, és szállóigévé vált. A sajtó is megszólalt. Az Új Idők hasábjain  Bródy írta:

?Szemere beszéde nagyszerű hatást tett, egy hétig róla beszélt mindenki. (?) A Széchenyi speech  után sokat várunk tőle. Aki így mer beszélni, az bizonyára érzi magában az erőt és képességet a cselekvésre.?

Krúdy egy helyütt ábrándos honmentőnek nevezte Szemerét. Nem alaptalanul. Ezt tanúsítják azok a röpiratok is, melyeket a Széchenyi-beszéd sikerétől is felbuzdulva írt.

A Fair play egyik kérdése, milyen iskola nevelhet igazi fiatalokat? Szemere az angol iskolarendszerben látta a helyes utat. Ám ezen túl úgy vélte, a társadalom egésze is javításokra szorul. Elvárja, tisztesség legyen a politikában és a társadalom legkisebb szegletében is. A Fiatal véreim — miként címe is jelezte ? az ifjúsághoz szólt. A magyar ifjúság nevelése ügyében írott és mondott elképzeléseinek jelentős többségben pozitív sajtóvisszhangot kapott. Igaz, amit ideálisnak gondolt, idealista ábrándvilágtól sem volt mentes. Az Ideál a társadalmi kérdések boncolgatása során parázsba is nyúlt. A vegyes házasságról fejtette ki véleményét, amikor az még ugyancsak friss probléma volt.

Meg is jelent az izgalmas, szuggesztív férfiú követőinek tábora. Hívei a Szemere Miklós Társaság soraiba szerveződtek. Ady keményen oda is szólt a lelkesedőknek, kiket Szemere meg is jutalmazott. Az ?uszály emberei? a vastag erszényből kisebb összegeket kaptak a nagy példaképtől. Sokat csak a szikrázó tollú újságíróknak juttatott. Őket meg kell vásárolni, mondta.

A közéleti személyiség több jeles íróval baráti viszonyban volt, támogatta is őket. Mikor Bródy a Szemeringen öngyilkosságot kísérelt meg ? kora és utókora szólt-szól arról, hogy az Erdős Renével folytatott viharos szerelem megszakadása váltotta ki az íróból a tragikus, csaknem végzetes elhatározást –, Voramitti doktor megmentette. A lábadozónak az orvosok utazást és pihenést javasoltak. Szemere ekkor tisztes összeget küldött az írónak.  ?Bródy nagy érték. Meg kell menteni. Nem nélkülözhető? ? mondta a mecénás. A Szemere-Bródy barátság látható jeleként a két férfi gyakorta ebédelt együtt a Pannóniában. A vendéglátó ?bámulta ezt az érdekes tehetséget, ezt a remek férfipéldányt, aki új hanggal tört be az irodalomba, és mondatfűzéseinek új ízei, írásainak aromás zamata felkavarta a századvégi irodalmi tespedés állóvizét.? A karakteres mondatokat Kellér Andor vetette papírra. Bródy egyébként nem csak a Pannóniában, a Nemzeti Kaszinó patinás különtermeiben is vendége volt Szemerének.

Szemere és Ady

Tovább lapozva a képzeletbeli Szemere- albumban feltűnik a magyar lírát megújító költőzseni neve is. Hogyan kapcsolódik be Ady Szemere, majd később Pestszentlőrinc életébe?

A költő a Lőrincen élő Boncza Miklóssal folytatott kemény csatákat, aki végsőkig ellenezte, hogy leánya Ady felesége legyen. Ady lőrinci kapcsolatait Boncza mellett Erlesbek Kamilla, Szombatfalvy Albert, Fedák Sári neve is jelzi, és ami itt elsődlegesen érdekes, Szemere Miklósé. Az ?új idők dalnokának? és a ?zöld asztal és zöld gyep? fejedelmének konfliktusoktól sem mentes kapcsolatát számon tartja az irodalom története is.

Mit őriztek meg erről forrásaink?

Az életművet feltáró irodalom tanúsítja, hogy a fiatal újságíró-költő többször írt, helyenként indulatos hangon a kor ismert személyiségéről, bizonyos vonatkozásokban bálványáról, Szemere Miklósról. Zsörtölődött, mikor 1901 tavaszán a Keresztény Ifjúság Nagybizottságából kiváló, szélsőséges eszméket sem titkoló egyesülés a Szemere Miklós Asztaltársaság nevet vette fel. Idézem Adyt:

?Istenem, hányszor remegett meg a szívem magamnak is a kétségtől, mikor Kecskeméthyék átkaikat dörögték eget verő látomású beszédeikben a Szemere Miklós Asztaltársaság lakomáin. (…) Mikor rút szibarita vázaknak kereszteltek bennünket a tüzes ifjak.?  (Nagyváradi Napló 1901. nov. 16.)

Ebbe az érdekes és nem is felhőtlen Szemere-Ady kapcsolatba lépett be az 1904-es esztendő. Akkor már túl vagyunk az 1901-es cikken. Ady Párizsba készült. Pénzre és párizsi kapcsolatokra volt szüksége. Ady első párizsi útját ? bohém könnyelműségét legyőzve ? gondosan készítette elő. Sorra járta a számottevő szerkesztőségeket, hogy a világ fővárosából küldött írásait közöljék, és a honoráriumot küldjék ki . A támogatókat kereső útján –  előzmények ide, előzmények oda, a fiatal költő elhatározta,  meglátogatja a mecénás hírében álló Szemerét. Mire számított? Mit kérhetett?  Két dolgot. Egyrészt azt kérhette, hogy a korábban a világ fővárosában követségi titkárként dolgozó Szemere. ajánlólevelekkel segítse személyes kapcsolatokhoz. És reménykedhetett némi pénzbeli támogatásban is.

Protektorokat is szerzett Szemeréhez. A hálás Fedák Sárit, és a költő szülőföldjéről, Szilágyságból származó Szombatfalvy Albertet. Az utóbbi, a Kispest–Puszta Szent Lőrinc közös korszakból településtörténetünknek is ismert személyisége. A két ismert személyiség segített, amit tudott.  Fedák először is kibékítette Adyt Rákosi Jenővel, aki megígérte, fogadja, közli, honorálja Ady Párizsból írott cikkeit. Majd tovább is lépett a közismert Zsazsa. Bemutatta a költőt a kor neves színészeinek, köztük Meszlényi Adrienne-nek, aki ünnepelt színésznő, nagyvilági dáma volt, és versenyistálló tulajdonos, miként Szemere.

Ady kijutott Párizsba, ahonnan hamarosan levél érkezett Szemeréhez:

? A kénytelenségen kívül az a hitem is bátorít, hogy azzal a föltevéssel kérek segítséget egy nagyon nobilis férfitól: meg fogom, meg akarom szolgálni, amit kérek.  Ki tudtam jönni Párizsba, de legalább néhány hétig szeretnék nem egészen és éppen csak kenyérért szolgálni, tanulni valamit. Csak kétszáz vagy kétszázötven forinttal kegyeskedjék engem segíteni Úgy érzem, nem támogat bennem Méltóságos Uram érdemtelent, hogy hálával fogom én ezt leróni. E levelemmel egyidejűleg kérem Szombatfalvy urat is, hogy támogassa Méltóságos uram előtt az én kérésemet  Ady Endre.? (Idézi Mátyás Ferenc: Városszéli szülőföld 104.)

A 250 forint megérkezett Párizsba Ady címére. Ezt azonban a későbbi, Szemerét is érintő Ady írások, mintha feledték volna.

A Pesti Napló 1910. május 20-ai számában a képviselőválasztásról így írt az akkor már költőfejedelemmé emelkedett Ady: ?Aztán jött a Kaszinó méltóságos és játékos ura, aki odahajított százhúszezer forintot a mandátumért.? Egyértelmű, az epés megjegyzés Szemerének szólt.

Ady a továbbiakban sem kímélte Szemerét. A Nyugat 1912-es számában publikált Kis sírhantolók című írásában keményen bírálta azokat az irodalomtörténészeket és kritikusokat, akik az élő irodalomtól minden elismerést megtagadtak. Miként kapcsolódik Szemere neve az említett íráshoz?  ?Semmi kifogásom ellenük, sőt egyet-kettőt még akkor is kedvelek, ha kitudódván ártana némileg nekik. Menjenek Tiszához, sőt Szemeréhez, kicsi tudóska revűkbe, ha megkapják a pénzüket.?

A fenti villanó képek két különleges ember viszonyáról vallanak.

Szemere és Krúdy

Mint már jeleztem, Krúdy és Szemere kapcsolata baráti volt. Így fordult meg a Szinbád szerzője meghívott vendégként nem csak a lőtéren, de a Szemere-kastélyban is. A szíves invitálás és az érdekes környezet írásra is buzdította, így jelent meg a Krúdy-műveiben is településünk múltja

Hogyan ismerkedett meg egymással a két rendkívüli ember? Mit láttak egymásban? A Krúdy-filológia egyik művelője, Petrichevich Horváth János így látta a két ember kapcsolatát.

?Krúdy Gyula és Szemere Miklós állítólag Madame Louise Magyar utcai szalonjában ismerték meg egymást. Szemere Krúdyban a szép férfit, a nők bálványát ,s nem a nagy írót látta. Krúdy Szemere életformájában a neki megfelelő, izgató regényhőst ismerte meg, s ebből az ismeretségből született Alvinczi Eduárd alakja ? ( Utószó A kékszalag hőse c. regényhez)

Az élet fintora. Szemere szemében elsősorban nem az Ady által is tisztelt, legeredetibb stílusú ?gordonka hangú? író az elsődleges, hanem a női körökben örömmel fogadott férfi. Ám a másik oldalon is hasonló a helyzet. Krúdynak Szemere elsősorban nem az író, a politikus, a gazdasági zseni, a külföldi követségek diplomatája a figyelemre méltó, inkább a rendkívüli jellem, akit az Isten is regényhősnek teremtett. Valóban így volt? Vagy tán Petrichevich megállapítását tekintsük magánvéleménynek?

Krúdy sorai sokban igazolják az utószó íróját.

?Ma már sokan tudják, hogy A vörös postakocsi című regényemnek Alvinczi Eduárd nevű hőse nem más, mint a hét év előtt meghalt Szemere Miklós. (?)  A sors véletlen útján találkoztam Alvinczi Eduárddal, ennek a korszaknak egyik bálványával. Tetőtől talpig úr és lovag, szerencsejátékos és érzelmes férfiú. Gőgös mint egy lord, s józan, mint egy ügynök. Volt szegény és volt gazdag. Éjszakánként vagyonokat forgatott meg a kártyaasztalnál, s öregasszonyok imádkoztak a szerencséjéért a barátok templomában, midőn versenyparipái futottak. Mozdulatlan, mint egy szobor, s égő, mint egy vulkán. Keleti fejedelmek póza a vállán, amíg szívében fogcsikorgatva jár a szerelmi kín.?(Idézi Szabó Ede: Krúdy Gyula,129-30)

Szemere valóban nem volt mindennapi egyéniség. Ez ösztökélte Krúdyt arra, hogy egyre mélyebben lásson bele egyéniségébe, és felismeréseit meg is írja. Az írói mesterség egyik elengedhetetlen képessége a megfigyelés, a jellemző személyiségjegyek kiszűrése, a külső és belső jellemzés megírása. Így születtek, részben regények lapjain, részben kisebb epikus alkotásokban karakteres jellemzések Szemeréről, akár Alvinczinek nevezte, akár saját nevén emlegette.

?Alvinczi Eduárd Magyarország egyik legrégibb családjára tekinthetett vissza. Alvinczi de genere Gút-Keled, Nagy Lajos temesvári bánusának és régi nádorispánjának maradéka, a legbüszkébb ember volt Budapesten. Büszke volt honfoglaló ősére, aki vezéri tollat viselt a süvege mellett, és büszke volt arra, hogy ha megint királyt választana a nemzet a rákos mezején, származásánál fogva neki volna jussa a királyi koronához.? ( A vörös postakocsi)

Ne akadjunk fenn azon, hogy itt nem a Huba nemzetséget említi a származás gyökeréül Krúdy, másutt számos helyen visszatér a de genere Huba név említéséhez.

A sok arcú Szemeréről több portrét  írt Krúdy. Ezek sorából még kettőből idézek:

?Szemere Miklós sohasem dalolt, akármilyen megejtően vonta fülébe az öreg Berkes, majd Benczi Gyula, később az a kis tót cigány Sovánka, akit a saját használatára hozatott az ország görbe részéből. Azt lehetne mondani, zordon volt mulatság közben is.?(Szemere Miklós, de genere Huba, a magányos gavallér)

Majd másutt:

?A magányosság, ez volt Szemere Miklós, zordan, komolyan, megvetően, gőgösen, egyedül, ami csak kevés embernek adatik meg a földi életben. Sosem érezte szükségét annak, hogy bárkit bevonjon panasziba, legbensőbb életébe. Zárkózott és titokzatos volt, mint valami ázsiai fejedelem, akit nyomban megbuktatnak alattvalói, amint gyengeségen rajtakapják.?

Krúdy elfogult volt? Akár ezt is mondhatja az utókor. Ám ott vannak Bródy jellemző sorai is.

?Az arca, az alakja, az életmódja nyugtalanítóan érdekes. Most egy vakmerő és szerencsés hazárdőr, akinek csak a játék komoly, és azon kívül minden játék. (?) Ő senkihez sem megy, de őhozzá mindenki elmegy, és hozzátörleszkedik, valamint a szerencséhez szeretnénk hozzádörgölni legalább a ruhánkat.(?)

Ez az úr szebben úr, mint bárki ma az országban.(?) Ha a magyar nemességnek volna marsallja,, ez a Szemere  született arra, hogy a marsall legyen.?

A rendkívüli ember ott van számos Krúdy műben, ám közülük egy olyan alkotás is található, melyről joggal mondhatjuk, lőrinci színterű Krúdy-regény. Ez A kékszalag hőse. Ennek okán is megérdemli, hogy bővebben szóljunk róla, és lehetőséget találjunk arra is, hogy számba vegyük, milyen egyéb Krúdy írásban szerepel otthonunk Szentlőrinc

.

A lőrinci színterű Krúdy-regény

Szemere Miklós ? Alvinczi Eduárd ? személyével Krúdy nagy- és kisepikájának számos helyén ott van a szűkebb pátria, Puszta Szent Lőrinc, Pestszentlőrinc, így A vörös postakocsi, Őszi utazás a vörös postakocsin, Nagy kópé, A velszi herceg, Rezeda Kázmér szép élete, A kékszalag hőse lapjain. Nem véletlenül, és nem csak a kronológia kedvéért hagytam a felsorolás végére A kékszalag hőse említését, hiszen fejezeteiben  pátriánk részletesebb ábrázolást kap, mint egyéb helyeken.

Az említett regények mellett a kisebb epikus írásokban is megjelent a legendás lövöldét építő lőrinci földbirtokos, akár Alvinczi Eduárd, akár Traktákovics, netán Szemere Miklós néven. Elég, ha példaként megemlítjük a Szemere Miklós, de genere Huba, a magányos gavallér vagy A sánta nő lovagjai című írásokat, melyek a Pesti Napló hasábjain jelentek meg az 1920-as évek derekán, már Szemere halála után.

Ám térjünk vissza A kékszalag hőse történetéhez, mely az 1931-es esztendő művészi terméke, és a Pesti Napló folytatásos közlésében került az olvasók kezébe, az akkoriban divatos francia mintát követő, tárcaregénynek nevezett közlési módon.

Az utolsó békeévben gördül fel a függöny a Krúdy-színpadon. ?191..-et írnak, Bécs talán a legszebb az esztendőben, mintha sejtené a végzetet. Az utolsó békebeli Derby, az utolsó kacagás, és az utolsó hang, amelyet úgy megszoktunk Ferenc József hosszú uralkodása alatt, hogy eleinte még a háború ágyúdörgését is csak siketen hallgatta minden fül és minden szív.?

Itt nyer, igaz, a koronás méltóság haragját jelezve, üres császári páholy előtt, Alvinczi Táblabíró nevű lova. Meg is szólal a bécsi humor. ?Zsidó ló, grófi ló már elnyerte tőlünk a Derbyt. De hogy valaki magyar is legyen, meg Táblabíró is. Nem, az még nem volt.?

A zöld gyep fejedelmét ? kinek újabb vonásait ismerhetjük meg a regény történetében ? a császári kegyvesztés ellenére tisztelet övezte a császárvárosban. ?Alviczi Eduárd igen ünnepélyes ember volt, talán megtestesítője Magyarországon annak a fogalomnak, amelyet angolul gentlemannak neveznek. De babonás ember volt, mint minden játékos, aki a szerencse forgandóságát figyelemmel kíséri.?

A regény indulásakor még nem sejtheti az olvasó, hogy Alvinczi úr történetének lezárására készül az író, pedig a kártyaasztal és a lóversenypálya fejedelmének, a nagyúrnak ez az utolsó története. Ezt sejteti is Krúdy, mikor így kesereg hőse:

?Én elvesztettem a játszmát az élettel szemben, azért próbálok revánsot venni az embereken, akik nem ismernek, és csak bolond adomákat tudnak felőlem.?

A vörös postakocsi és az Őszi utazás a vörös postakocsin című regények álomvilágában úgy érezték Krúdy olvasói, hogy Alvinczi nem tűnhet el a nagy író további műveiből. Itt azonban a legnagyobb lóversenydiadala után visszavonul vidékre ? a mi vidékünkre ? hogy az írói képzelet szülte súlyosan beteg leányával minél többet lehessen együtt.

Alvinczi úr döntését az is erősíthette, hogy akkor már Bécsben nem tartozott a kívánatos magyarok közé, hiszen emlékezetes afférja volt a császárral. ?Az öregúr nem bocsátott meg egykönnyen. Nem akarja annak a kártyásnak még a lovát sem látni.?

Ehhez járult még az is, hogy Alvinczi leánya ? anyját vesztett félárva ? nagy beteg, őt is a zajos Bécsből a csendbe kívánja menteni.

?A tizenöt esztendős leánykának nem szabad fektében megmozdulni, mert csak így remélhetik az orvosok, hogy megtarthatják őt az életnek. Valami szívgyengesége van a leánykának, amely miatt megtiltották neki, hogy tucat számra rendelt új ruháinak kellőképpen örülhessen, hogy nyilvános iskolába járhasson.?

Nagyon kellett a kis betegnek az apa közelsége. ?Ma orvosság nélkül aludt el, mert apja kezében volt a keze. Vannak ilyen csodaszerek a világon.?

Alvinczi úr birtoka Kürtön volt. Az írói mintát a Szemere-birtok és Puszta Szent Lőrinc adta. Egyértelmű, Krúdynál a Kürt nevet Szentlőrinc kapta. Színes részletekben mutatja be az író a birtok közepén álló úri lakot, ahol a korábban a világvárosok fényében élő nagy játékos a béke szigettét keresi. Öreg kastély az új otthon.

?Egy szeszélyes gróf építkezett így valamikor Mária Terézia idejében, és Alvinczi úrnak százötven esztendő múlva (?) éppen elegendő volt, hogy a jószágot a hozzá tartozó földekkel együtt meglátogassa a leánykával. (?) Annyi bizonyos, hogy igen okosan tették a kastély 150 év előtti építői, hogy az épületet a kürti pusztán emelték. (?) Közel a fővároshoz. Jó lovakkal egy órányira.?

Ha már jeleztük, hogy Kürt a mi pátriákat jelöli, akkor mondjuk meg azt is, a Mária Terézia korabeli építő, mint Krúdy írja, I. Grassalkovich Antal volt.

A regény egyik fejezetének címe: Kürtön mindig fúj a szél. Némi helyi ismerettel megjegyezhetjük, Szent Lőrinc-pusztán valóban gyakori volt az aktív északnyugati-északi légmozgás.

A Szemere-birtokhoz tartozó híres-neves Szarvas csárda is megjelenik Krúdynál a tájleírás során, és a birtok urának üzleti elképzelései is világosan szólalnak meg írónk soraiban.

?Egy csárda van még a városon kívül, ahol azok szoktak tanyázni, akik még nem mernek  nekiindulni a nagyvárosnak, valamint azok, akik már megunták a városi életet. Vannak még ilyen területek Pest környékén, amelyekről tulajdonosuk amúgy is azt tudja, hogy egykor aranyat fog érni minden házhely. Minek fáradozna tehát azzal, hogy napraforgóval ültesse be. a tájat.?

Ha múltunk iránt érdeklődve azt kérdezik, milyen lehetett a Herrich-kúria, Bókay emlékiratait adhatjuk kézbe, ha netán a Grassalkovichok, Sinák, Cséryk, Szemerék birtokolta ?úri lakra? vagyunk kíváncsiak, Krúdyt ajánlhatjuk figyelmükbe.

Krúdy a látogatásait követően így adott regénybe illő képet az Alvinczi uradalomról.

?Középen ódon majorság emelkedett, mely hasonlított valamely zárdához, mert kőfallal volt körülvéve. Mint a Habsburgok vették körül valaha Bécs mellett elterülő vadaskertjüket. Ez a kínai fal éppen elegendő volt Alvinczi úrnak, hogy a jószágot a hozzá tartozó földekkel együtt meglátogassa leánykájával.?

Krúdy szabadon szárnyaló írói képzelete itt fegyelmezetten követte a látottakat. Ilyen volt a birtok már 1841-ben is. A soroksári plébánia feljegyzései a kápolnánkra vonatkozó feljegyzéseiben írta:

?A kápolna a birtok közepére, közel a birtokos lakásához, tűztől megóvva és

fallal körülvéve építtetett.  A kápolna ajtajának erős zára volt, és annak kulcsát a földesúr lakásában őrizték.?

Ám térjünk vissza a Krúdy szöveghez. Az épület egymásba nyíló szobák sora volt.

?Mikor az ajtók kinyílottak sorjában a földszinten végig lehetett tekinteni.A férficselédségnek a házon kívül volt a helye, a katonaviselt őrségnek Henter várnagy parancsnokolt. (?) Bevehetetlennek látszott a vár. A tiszttartónak volt dolga az uradalmi kocsisokról gondoskodni, amelyek Pestről a portékát hozták állandóan.?

Krúdy úgy vélte, Alvinczi boldog volt birtokán: ?Valószínűleg itt maradok Kürtön, mert a legnagyobb kincset találtam meg, mely kárpótolni fog mindenért, amit odakint hagyok a világban. Megtaláltam magam a leánykámban.?

A kékszalag hőse lőrinciségét erősíti az a terjedelmes egység, mely A céllövő szerelme címet viselő fejezettel indul. A leírás élményalapját az a meghívás adta, mely a lövölde fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő lövészünnepre invitálta az írót és fiát.

Mit tud erről a Krúdy irodalom? ?1913 őszén két meghívó érkezett Szemere Miklóstól Krúdyékhoz. Az egyiket Krúdy Gyulának, a másikat ifjú Krúdy Gyulának, a diáknak hozták. Az aranynyomatos meghívó Szemere  Cséry-pusztai céllövészeti ünnepségére, versenyére szólt.? .(Utószó A kékszalag hőse c. regényhez)

Számunkra egyértelmű, hogy Cséry-puszta  Pestszentlőrincet jelölte, utalva arra, hogy Szemere Csérytől vásárolta a birtokot. Természetesen számos meghívó ment különböző címekre. A fogadtatásukról Krúdy színes tolla így írt:

?Tagadhatatlan, hogy úri körökben, ahol mindig népszerűségnek örvendenek az eredeti ötletek ? Alvinczi akciójáról sokkal többet beszéltek a meghívók szétküldése után, mint azt Alvinczi Eduárd gondolhatta, amikor a kürti kastélyban látszólagos egykedvűséggel várta, hogy kik lesznek azok, akiknek eszükbe jut visszavonultságában őt meglátogatni.?

A lövészünnep olyan pompával és traktával zajlott, mely máltó volt Alvinczi egyéniségéhez, ha úgy tetszik Szemere Miklóshoz. Hogy mennyire Szemeréről és Pestszentlőrincről volt szó a regény lapjain, egy másik Krúdy idézettel igazolhatjuk.

?A legjobb gulyást egy bolond embernél ettem, Szemerénél.(?) Ő csinált Szentlőrincen valami lövész ünnepélyt, hogy megmutassa a grófoknak, milyen úriember. (?) Három konyha volt a szabadban felállítva. Az egyik volt a magyar konyha, a másik a francia, a harmadik a török konyha .A magyar konyhában főzték azt a bizonyos gulyáshúst, amelynek zamatát a szabad tűzhely adta meg . Zemplén vármegyéből hozatta Szemere azt az embert, aki a gulyást így főzte. Hallgatag ember volt. Azt mondta, hogy nem nagy kunszt gulyást főzni. Pedig talán a legnagyobb művészet kell hozzá.?( A sánta nő lovagjai. Pesti Napló 1927. aug. 6. Illetve Írói arcképek 2. k. 302.)

Krúdy gazdag munkássága során többször visszatér a lőrinci céllövőverseny bemutatásához.

?A Nemzeti Casinonak volt egy földszintes extra helyisége. (?) Szemere Miklós itt szokta rendezni ebédjeit, amelyeken gyakran Bródy Sándort is szívesen látta. (?) Azt mondta ez az okos gavallér, hogy igyekszik kiérdemelni a Traktákovics nevet. (?) Traktákovics büszke volt arra, hogy olyanféle ebédeket is rendezett, amelyekre napokig emlékeztek. A szentlőrinci céllövőverseny ebédjét pláne napokig emlegették.? (Regényíró a Casinoban . Pesti Napló 1927. júli. 16. sz.)

Az ég azonban felhősödött Alvinczi felett. ?Korányi professzor (?) egyetlen valódi, hamisítatlan beteget fedezett fel látogatása alkalmával (?) az pedig nem volt más, mint maga a házigazda.(?) A vese, a máj, a lép, az epe, a tüdő és a gyomor annyira igénybe lettek véve végig a hosszú életen át, hogy a központi hatalomnak, a szívnek, ugyancsak kellett intézkednie, hogy ezek a járások teljesítsék kötelességüket.?

A diagnózis Szemerére is illett ? nem véletlenül ? aki akkor már a lovakkal és a kártyával is kevésbé törődött, inkább közügyekkel foglalkozott.

Szemere szépirodalmi alteregója, Alvinczi is elszakad a zöld gyeptől és a zöld asztaltól. Öregnek érzi magát. Naiv politikai és nevelési terveken meditál. Krúdy ismerői már-már azt gondolnák, ilyennek akarja hősünket emlékezetünkbe vésni, a visszahúzódott, fáradt, beteg embert őrizze az emlékezet. Ám akkor még egyszer fellángol a régi Alvinczi, Lovat vesz ismét. Győztes mént. Idézzük Krúdyt:

?Nem, Rezeda úr, szinte elviselhetetlen a gondolat, hogy ne legyen egy úriembernek az én koromban egy csikója valahol eldugva, mint a legszebb szerető, amellyel Derbyt akar nyerni. (?) Az ilyen titokban tartott csikóval még betegségében is álmodozhat az ember, amikor bizonyosnak látszik, hogy régi, ifjonti egészségét többé nem nyerheti vissza. Az ilyen titkos csikó megvigasztalhatja az embert, akármilyen bú vagy bánat éri élete folyamán: még akkor is, amikor hallja, hogyan dobálják a felejtés göröngyeit koporsójára.?

A csikóját megvette, jól is futott, ám a győzelem napja egyben gazdája végső napja is lett. Alvinczi Eduárd a zöld gyepen halt meg, ahogy Krúdy-hőshöz illik. Valós Szemere történetet kapunk itt Krúdy álomvilágába oldva. Tudjuk, Szemere visszavágyódott Bécsbe, csalódásainak, megaláztatásának és nagy diadalainak városába. Erről  így írt a história

?Életének 64. évében Bécsben, rövid betegség után 1919. augusztus 19-én elhunyt Szemere Miklós. A halottat e hó 22-én, délután fél háromkor a Dorothea utcai evangélikus templomban búcsúztatjuk, ezt követően mindaddig a központi temetőben helyezik nyugalomra, amíg át nem szállíthatják Magyarországra.?

És ugyanez a záró kép Krúdy ecsetjével festve. ?Már árnyéka sem volt Alvinczi úrnak. Támolygott.(?) Rekedten szólt inasához. (?) Küldje ide Hornert.? Alvinczi még fogadást kötött, ?de száján több emberi hang nem jött ki.(?) Halotti sápadtság ereszkedett arcára, amint az árnyékos padon gubbasztott, és csak valamely belső indulat rázta meg néha szemöldökét, homlokráncát, de szája zárva maradt. Csengettek, kiáltoztak, futamodtak, a korlátnál lovak nyargaltak színes ruhájú lovasokkal.

Azt hiszem, a versenyt megnyertük, mondta Rezeda úr, de már egy halotthoz szólott, aki lassan összeesett ültében.?

Mikor azon gondolkodtam, miként köszönjek el Szemere Miklóstól és Krúdy Alvinczi Eduárdjától, a téma kiváló ismerőjének, Czine Mihálynak sorait éreztem ide illőnek:

?A vörös postakocsi a Nyírségben gördül utoljára. Gazdája, az oly sok változatban ismert Alvinczi Eduárd, a magyar középosztályt akarja megmenteni ? mint élő modellje, Szemere Miklós de genere Huba ? s magát fejedelemmé választtatni. Megmentésre érdemes, szép szomorú embereket keres, álmai alakjait, de mindenütt hamiskártyásokat, váltóhamisítókat, eszelősöket, élő-holtakat talál. A fejedelemségre pályázó Alvinczi maga is felsóhajt: Hát ez volna az a magyar középosztály, melyet én megmenteni akarok? (?) Az ördög kezdi elvinni ezt a világot. A vörös postakocsinak nincs tovább útja.?

Kosztolányi írta Krúdyról: ?Minden története mintha egy nagy álom része lenne.?.

Ebben a Krúdy-varázslatban, álomvilágban találjuk Szemere Miklós alakját és Pesztszentlőrinc múltját is.

Téglás Tivadar