Kirándulás a Mátrában 2016. október 19.

Kirándulás

Parádsasvár, Parád, Recsk, Egerszalók

2016. október 19.

A nyári jól sikerült Kárpátaljai utunk után úgy határoztunk, hogy a szokásos őszi kirándulásunk célpontja legyen a Mátra. Az előkészítés mindig nagy lendülettel kezdődik, de ahogy eljár felettünk az idő a lelkesedés alább hagy, bajaink gondjaink jelentkeznek, de mégis összejön egy csapat és akkor irány a tervezett cél.

Így volt ez most is. Jöttek velünk olyan útitársak, akik a Kárpátaljai kiránduláson is jól érezték magukat. Sok éves tapasztalatunk, hogy kirándulásaink során az időjárás kegyeibe fogad bennünket. Ezt most is tapasztalhattuk. Az előzetes napokban esőre hajló idő volt (meg az utána való napokban is) de 19-én az ősz összes szépségét prezentálta az időjárás. 34 fős létszámmal indultunk. A szokásos indulás előtti köszöntés elhangzása után rövid ismertetőben tájékozódtunk, hogy mit is fogunk látni. A célunk az volt, hogy bepillantsunk Parádra, ismerkedjünk annak múltjával és jelenével, felkeressük Recsket közel történelmünk egyik sötét embertelen emlékhelyét. De gyönyörködjünk az őszi Mátra minden természet adta szépségében, majd Egerszalókon fogyasszuk el majdhogynem estebédünket és öblítsük le mindezt a Mátra kínálta hegylevével.

Amíg a buszunk Gyöngyös felé haladt, gondoltam, hogy Recskről elmondjam, hogy itt működött az AVH által létrehozott egyik internálótábor 1950-53 között, ahol 1600 a Rákosi rendszer által megbélyegzett ?megbízhatatlan? embert őriztek minden bírói végzés nélkül. Itt raboskodott Faludy György is aki a ?Pokolbéli szép napjaim? c könyvében írta le kistarcsai és recski 3 éves meghurcolását, az ott történteket és állít emléket fogoly társainak és az ott elhaltaknak, s néhány versét is ismertessem. Így hamar elmúlt az idő, rövid Gyöngyösi pihenő után folytattuk utunkat.

Faludi György és Kéri Kálmán

Minél feljebb mentünk Mátraháza felé az erdő sokszínűsége annál szebben mutatta magát, a szerpentines úton haladva igazán idegnyugtatóan hatott a táj szépsége, sok kis rejtett üdülőház.

Így értük el Parádsasvár előtti találkozó pontot ahol idegenvezetőnk Béres Magda várt bennünket, hogy vezessen bennünket és ismertesse a település életét, látni valóit.  Már a kapcsolat felvételekor annyi mindenre hívta fel figyelmünket, hogy ennek megtekintésére egy egész nap is kevés. Így szűkítettük a programot és maradt a Kristály múzeum, két működő csiszoló manufaktúra, valamint a Károlyiak által létesített Cifra kocsi múzeum.

Parádról röviden. Parád gyógyvízét a pihenés és gyógyulás céljából létrehozott üdülő övezetet XIX század végén hozták létre egy időben a Tátrai Pöstyénnel, az Erdélyi Szovátával. Fürdőjének gyógyhatása gyorsan ismertté vált. Vizének gyógyító hatása hamar elterjedt és palackozva forgalmazták azt.

Először tehát Parádi Kristály múzeumba látogattunk.

Ahogy úti célunk felé közeledtünk egy gyár komplexummal szembesültünk mely olyan volt, mint egy modern szellem tanya, ez volt a nevezetes Parádi Üveggyár, híres volt ólomüveg gyártásáról annak csiszolásáról és a világban elismert értékesítéséről.

Parádon az első üveggyárat a Nagyságos Fejedelem alapította 1708 ?ban, amikor ezt a vidék is a Rákócziiak birtokolták, de az üveggyártás folyamatos volt, bárki is volt a terület tulajdonosa. Azonban a Károlyiak időszakában indult a fejlődés.  A gyár nagy fejlesztése az 1960-as évekhez köthető ez időben a komplex gyártás, termelés 600 fővel működött, családoknak biztosított megélhetést, dinasztiák adták egymásnak át tapasztalataikat. Sajnálatos, hogy a rendszerváltás során a megjelent vad kapitalizmus nem a fejlődést, hanem a fokozott leépülést hozta, az egymás után jelentkező tulajdonosok nem befektettek, hanem kivitték, amit lehetett és a Parádi üveggyár megszűnt, épülete az enyészeté.

Szerencse hogy egyrészt néhány családi vállalkozás igyekszik bizonyítani, hogy nincs veszve minden és a régi hagyományokat ápolja, és gyönyörű termékeket készítenek és értékesítenek, ezt láthattuk is. Az Önkormányzat pedig egy egyedülálló üvegipar művészeti múzeumot hozott létre még 2014-ben bemutatva egy iparág történetét. A termékek szépsége lenyűgöző, a tervezéstől a kivitelezésig minden látható, és ilyenkor gondolkodik el a látogató, hogy milyen szellemi és gyártási kincs ment veszendőbe. Mit hagyott elkallódni a hozzá nem értés, a lerablás, és hány ember szájából vették ki a kenyeret. Furcsa, de bennem ez rajzolódott ki mikor egy egy szép kehelyben, vázában, vagy egész készletben gyönyörködtem. Kívánom, hogy legyen egyszer egy mecénás, aki feléleszt egy haldokló iparágat.

Utunk következő állomása a Cifra kocsi múzeum volt.  Itt is egy évszázados mesterség emlékeit őrzik.

Hiszen a különböző kocsik, hintók, csézák, a bognár mesteremberek kiváló termékeiken keresztül adtak számot szakma szeretetükről.

Persze ahogy sétáltunk megcsodálhattuk a régi épületeket nem egy  közülük Ybl Miklós tervei alapján épült,így  a Károlyiak vadászkastélya mely most 4 csillagos hotel, de a Cifra kocsi múzeum is, de emlékeimben Parád ennél nyüzsgőbb üdülő pihenő és gyógyító paradicsom volt. A volt szakszervezeti üdülők, gyermeküdülők, kihasználatlanul állnak, állagában csak károsodnak. Ennek egyik példája volt a Freskó étterem. Csodálatos freskóit nézve bizony elgondolkodik a látogató, igaz néha-néha egy- egy nagyobb lakodalomkor benépesül az étterem.

Idegenvezetőnk, aki igazán lokálpatrióta is, olyan program javaslattal élt mely egy igazán egynapos kirándulásra invitálna. Jó lenne a tavaszi kirándulásunk során megint felkeresni a Mátrát.

Következő állomásunk Recsk volt.

Ahogy egy itt raboskodó volt Szociáldemokrata képviselő mondta a szocializmus átnevelő tábora, mely nevezhető a “magyar Gulagnak” is. A tábort az Államvédelmi Hatóság alapította 1950 őszén és működtette 1953 őszéig. Ez volt a mintegy 100 kisebb nagyobb internáló és munkatábor közül a leghírhedtebb. Neves rabja volt Dálnoki Miklós Lajos és Gábori György kik megjárták Dachaut és Recsket is de  Recsket tartották gyötrelmesebbnek. Faludy György és Kéri Kálmán is itt raboskodott.  A táborban 1600 fő sínylődött és a közeli Csákány-kő hegyének kőbányájában végezték a rabszolgamunkát, akiket állati kegyetlenséggel fenyítettek, kínoztak és éheztettek. A foglyokkal való bánásmód alaptétele a hírhedt jelmondat “Ne csak őrizd, de gyűlöld is” volt a meghatározó.  A tábor hermetikusan el volt zárva a külvilágtól. Két alkalommal kíséreltek meg szökést, de a szökevények nagy részét elfogták, csak egyiküknek sikerült Bécsbe kijutni és a Szabad Európa Rádióban beolvasta 600 rabtársa nevét. Nyugat ekkor értesült a táborról, a hozzátartozók pedig arról, hogy szeretteik élnek.  Sztálin 1953. március 5. halála után a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre az internálótáborok felszámolását elrendelte. A megszüntetett Recski tábort teljes egészében ledózerolták. Csak a rendszerváltás után az 1996-ban felavatott Recski Nemzeti Emlékparkban a Recski Szövetség állított az itt raboskodóknak kegyeleti emlékhelyet. A volt rabok visszaemlékezése alapján állították helyre az egyik őrtornyot, a tábor egyik barakkját és annak belső terét, és a tábort körülvevő drótkerítés egy részét. A múzeumban kiállított dokumentumok adnak hiteles képet a tábor életéről ugyan itt tekinthető meg egy dokumentumfilm is.

Néhány részlet Faludy György “Pokolbéli víg napjaim” könyvéből:

A könyv 460. oldalán a táborból való szabadulását, az eltávozását örökítette meg:

?A parancsnoksági épület ajtaja előtt a paragrafus őrnagy állt. Elléptünk előtte és ő sorra mondta valamennyinknek, újra és újra: – A Magyar Népköztársaság nevében bocsánatot kérek önöktől azért az igazságtalanságért, jogtalanságért és méltatlanságért, melyet el kellett szenvednie. Alighogy az őrnagy bocsánatot kért tőlünk a népköztársaság nevében, Flórián, a politikai tiszt egy-egy végzést nyomott a markunkba. A végzés szerint rendőri felügyelet alá helyeztek bennünket. Majd ? az ünnepélyes alkalomnak megfelelő hebegéssel ? figyelmeztetett, hogy a törvény hatévi fegyházbüntetést ír elő, amennyiben rabságunk körülményeiről, helyéről, okairól akár bármit is elárulunk. Azzal a jó tanáccsal szolgálhat, hogy a kérdezősködőket jelentsük fel, közvetlen hozzátartozóinknak pedig mondjuk, hogy tanulmányúton voltunk a Szovjetunióban.

Mintegy félórai járás után a völgyben – éles kanyarodó után ávósokkal találtuk magunkat szemben. Vagy száz méterre, az út árkában feküdtek, három géppuska mögött. Töltöttek ismételtek, majd felénk fordították a géppuska csövét.

Amikor az ávósok elé kerültünk, azok a szemünkbe röhögtek, és azután alighogy elhagytuk őket néhány sorozatot eresztettek az út mentén, a szemközti domboldalba. Aztán vállukra kapták a géppuskákat és szétszéledtek. Elindultak a tábor felé: de előbb még megfordultak és szívélyesen integettek utánunk.

Nos-, szólalt meg Visnyei Sándor bácsi, volt szociáldemokrata képviselő ? mondjunk búcsút a szocialista nevelőtábornak ? és ezzel mélyen megemelte a szürke zsíros kalapot, mely oly jól illett hosszúkás, finom arcához ? ahol annyi bajtársunk pusztult el, és ahol annyit szenvedtünk.

Egy óra múlva szorongva, lehajtott fejjel lopóztunk a falu felé. B. Rácz Pista, tömzsin és nyugodtan, mintegy ötven lépéssel előttünk már a falu utolsó házához közeledett. Nyolc-tíz éves kislány szaladt ki a házból, hosszú szőke varkocsokkal és égszínkék ruhában. Nagy fonott kosarat tett ki az út közepére, tele halványrózsaszín, egész vékony héjú szőlővel. Amikor odaértünk, már nagyatyja is megjelent, egy zöldessárga hajú, mezítlábas, hórihorgas, oroszos, majdnem tolsztoji paraszt, tarisznyájával a vállán. Sorra kezet fogott valamennyiünkkel. Amikor a Menjou – bajszú borbély néhány szót akart szólni, kezének élét szájához emelte. ? Mindent tudunk ? mondta. ? Mindent. Aztán tizenkilenc nagy karéj kenyeret vett elő tarisznyájából, zsebéből egy csipetnyi sót hintett mindegyikre ? a vendéglátás ősi szokása szerint, és kiálló lapockacsontjának egy rángó mozdulatával meghajtotta derekát, és megkínált bennünket szőlővel és kenyérrel.?

Kiránduló csoportunk az emlékműnél elhelyezte tisztelete jeléül koszorúját, majd Kiss László tiszteletes (alelnökünk) emlékezett az áldozatokra a zsarnokság rémtetteire.

Nem feledhetők az itt elkövetett embertelenségek, ez az emlékpark alkalmas arra, hogy figyelmeztesse a közvéleményt, hogy ne ismétlődhessen meg, ami itt történt. A Szózat eléneklésével zárult megemlékezésünk.

Ezután bejártuk a tábort, azt hiszem minden résztvevőben mély nyomot hagyott mindaz, amivel szembesültünk. Minden kirándulónak, aki erre jön, vagy szervezett csoportnak javasoljuk az emlékpark megtekintését.

Elhagyva az emlékparkot, tovább utaztunk, hogy Egerszalókon kipihenjük fáradalmunkat. A Piroska Csárdában feltálalt finom étek, a mellé kért bor és fekete minden igényünket kielégítette.

Rövid pihenő után hazafelé vettük az irányt. Útközben Ivády Pali nagyon részletes tájékoztatást adott Egerszalók híres gyógyvízről, gyógy szállodájáról. Érdekes volt hallgatni a másik, a Demjén fürdő komplexumról az elmondottakat. Mind ehhez tartozik, a vállalkozó sikeres tevékenysége a gombatermesztés elterjesztése, megélhetést biztosít az ott élőknek, ugyanakkor a sikeresen tevékenykedő vállalkozó az alaptevékenységből jelentkező nyereséget nem vonja ki, hanem azt a fürdőkomplexum fejlesztésébe fekteti be.

Kissé fáradtan, de élményekbe gazdagodva érkeztünk haza. Jó volt együtt lenni, ez biztatást ad, hogy a jövőben is szakítsunk időt emlékeink felelevenítésére és ismereteink bővítésére.