Ópusztaszeren jártunk.
Baráti közösségünk május 19-én felkereste történelmi múltunk nevezetes helyszínét Ópusztaszert. Kedves barátunk Kovács Sándor kihasználva az autóbuszban töltött időt Honfoglalásunk hét emlékhelyéről tartott tartalmas összefoglalót.
Bevezetőben ismertette a millenniumi ünnepségek előkészítő törvényjavaslatról,Thaly Kálmán szerepéről és arról az összefogásról mely alapot adott a Kárpát medencében új hazát lelt magyarság letelepedése 1000 éves ünneplésének. Mikorra is datálható ez a népvándorlások utolsó időszaka ezt bízzuk a történészekre, mi maradjunk annál a dátumnál: 896. Egy biztos, Árpád vezette népünk itt telepedett meg, Itt élte át a történelem minden viharát és már a második évezred történetét írjuk „megfogyva bár, de törve nem él nemzet e hazán”
A készülődés során elhatározták elődeink, hogy hét emlékművet állítanak fel az ország területén mely jelkép, a megmaradás jelképe. Felvidéken: Dévénybe, Nyitrán, Munkácson, Erdélyben: Brassón, Délen: Zimonyba, Az ország belsejébe: Pannonhalmán, és mai nevén Ópusztaszeren. Az emlékművek hányatott sorsáról csak annyit, hogy Trianon után öt emlékmű az elcsatolt területekkel együtt utóállamokhoz került, s ezeket az emlékműveket lerombolták.
Sándor barátunk könyvében részletesen ír az emlékművek felkutatásáért végzett feltáró munkájáról és fotókkal illusztrálja azokat.
Kirándulásunk cél állomása Ópusztaszer és most itt szerzett tapasztalatokat próbáljunk összegezni. A fennmaradt krónika szerint honfoglaló őseink Árpád vezetésével az Alföld közepén a Tiszától nem messze a mai Csongrád Szeged vidékén találták meg azt a helyet ahol megtelepedtek, jószágaiknak jó legelőre leltek. Árpád vezér a hét törzs vezetőivel elrendezték itt a törzsek szálláshelyét, szokástörvényét, a vezér itt jutalmazta meg vezető társait területekkel és a rajta élő népekkel. Itt tartózkodtak harmincnégy napig és ezt a helyet Szerinek nevezték el, ?ott ejtették meg szerét az ország egész dolgának? Különböző történeti források bizonyították, hogy a hely fontos lakott terület volt, ahol templom épült , és később monostorrá bővült. A tatárjárás, a török uralom, és más események a település pusztulásához vezettek, elnéptelenedett a vidék.
A millenniumi emlékművek felállítási helyeinek meghatározása során pontosították „Szeri” helyzetét és az akkori földes úr, Pallavícini őrgróf földterületet adott át az emlékmű építéséhez. Itt került felállításra a ma is látható és megújított Árpád emlékmű és történelmi park. Az ünnepi avatás után a hely emlékparkká alakult, nagy szerepe volt ebben Thaly Kálmánnak, a Pusztaszeri Árpád Egyesületnek. Az emlékpark területileg is bővült és fejlesztették azt. A második világháború nem kímélte meg ezt a vidéket sem. A pangás időszaka nem kedvezett a nemzeti emlékparknak vele együtt a nemzettudat ébren tartásának sem. Hosszú időnek kellett eltelni „mígnem az 1970-es évben Erdei Ferencnek az MTA főtitkárának javaslatára a Nemzeti Emlékpark gondolatát az illetékesek elfogadták és a települések elnevezésében is rendet teremtettek. Mivel az egykori Szer nem a mai Pusztaszer község területén volt, hanem az emlékhely Sövényházához tartozott, ezért az utóbbi települést 1973-ban Ópusztaszerré keresztelték át. Döntöttek arról is, hogy az emlékpark presztízsének növelése céljából, restaurálás után itt kell kiállítani Festy Árpád A magyarok bejövetele című panorámaképet.”
A rendszerváltás után hivatalosan Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparknak nevezték el. Mindenek előtt az millecentenáriumi ünnepségre elkészült „A magyarok bejövetele” Feszty Árpád panorámaképe, ami lenyűgöző látvány. A XIX. század romantikája visszaköszön a képről, de érződik Jókai szellemisége is, hiszen apósa volt a festőnek. A képet szóban bemutatni nem lehet, látni kell, és amíg kőrbe járja az ember, az alkotás hatása alá kerül, mondhatnám résztvevője lesz a látványnak. A festmény nagyon megszenvedte a II. Világ háború pusztítását. Az örökösök 1964-ben a Nemzeti Galériának ajándékozták. A kőrkép restaurálása 1975-ben kezdődött, végül egy lengyel restauráló csoport fejezte be, és 1995 augusztusa óta látható a kiállítására épült rotundában.
A kőrkép megtekintése után sétát tettünk közösen az Árpád emlékműnél, a Vereckei határkőnél, melynek kalandos történetét Sándor barátunk nagyon plasztikusan mutatta be. Majd kisebb csoportokra oszolva nagy sétát tettünk, és sok fotó készült a látottakról.
Nagyon megkapó volt a tanyasi iskola, ahol véletlenül tanúi lehettünk egy retró órának, amit a modern kor gyerekeinek tartottak a 100 évvel ezelőtti módszertan szerint.
Bizony elfáradtunk. De a látottak emlékezetessé tették a kirándulást.
Persze ezzel még nem fejeződött be a túra. Kultúr-éhségünk kielégítése után felkerestük a Fehértói Halászcsárdát, ahol elfogyasztottuk a finom halászlevet és túrós csuszát. A Fehértói Halászcsárda méltó volt a nevéhez. Csodálatos halászlét ettünk (már aki akart). A hozzátartozó kilátóból remekül látszott a hatalmas halgazdaság, ahonnan a főzni való származik. Egy kicsit még beszélgettünk, majd autóbuszra szálltunk, rábíztuk magunkat Farkas Sándorra, busz vezetőnkre, és rövid idő múlva békésen elszunyókált a társaság .
Gazdag szép napunk volt és a legközelebbi együttlét reményében köszöntünk el egymástól
Barátaim köszönöm, hogy veletek lehettem.
Gondolatait papírra vetette: Varga István (Pista)
2017.május.28.
