Szemeretelepi arcképcsarnok

Köszöntjük mindazon Szemeretelepi polgárokat akik gazdagították Településünk hírnevét, akik a tudomány, művészet illetve más területen kimagasló eredményt értek el és értéket közvetítenek felénk. Örömmel tölt el minket, hogy Ők közöttünk élnek.

Ők azok akikre büszkék lehetünk. (Ha valaki esetleg kimaradt a felsorolásból kérem írjon az scharek@gmail.com címre és az információkat feltesszük a honlapunkra)

Vitéz József koronaőr: Ő azon koronaőrök egyike aki 1945-ben Mattsee-be menekítették és ásták el a magyarok Szent Koronáját. Amikor 1978 január 6-án Cyrus Vance Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere visszaadta a Magyar Államnak a Szent Koronát akkor Ő még nem lehetett jelen.

1991-ben megvalósult Vitéz József álma és különböző adományokból megvarrattatta ugyanazokat a ruhákat, melyeket 1945-ig viseltek a koronaőrök, valamint megalapította az akkor még élő 11 koronaőr társaival a Magyar Koronaőrök egyesületét.

img_001101

 

 

 

Nemcsics Antal (Prof.D.Sc.Ph.D) színdinamika megteremtője Pesztszentrőlinc- Pestszentimre Díszpolgára (1997)

Festőművész, ny. egyetemi tanár, MTA doktora, Nemzetközi Színtudományi Akadémia alelnöke, MTA AIC-MNB elnöke, Bp. XVIII.ker diszpolgára, New Yorki Tudományos Akadémia tagja. (további 16 nemzetközi tudományos és művészeti szervezet, bizottság elnöke, elnökségi tagja)

Felesége: Takács Magdolna festőművész

Fiai: Csongor, Ákos, Endre, akiktől 15 unokája van.

Művészeti tevékenysége.

Elismerések: Nemzetközi Giorgione Díj, Nemzetközi Colour Design Díj, 42. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennale központi kiállítója. (15 különböző hazai és külföldi díj.)

Falképek, mozaikok, kerámia képek, tűzzománc képek, színes üveg ablakok (79 alkotás)

Táblaképek, objektek, mobilok. (255 alkotás)

Városközpontok, közterek, középületek, templomok színdinamikai terve. (89 létesítmény)

Tudományos tevékenysége.

Elismerések: MTA Kutatási Díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje és Tiszti Keresztje, Nemzetközi Szín Konferenciák Elnöke.

A nemzetközileg közzétett Coloroid Színrendszer elméletének a kidolgozása. (MSZ 7300 jelű Magyar Szabvány)

A nemzetközileg közzétett Színpreferencia Indexszámrendszer kidolgozása.

A nemzetközileg közzétett Komplex Színharmónia Elmélet kidolgozása.

Könyvek, szakfolyóirat cikkek, procedingek, találmányok (Budapest, London, Göttingen, Berlin, Párizs, Moszkva, Madrid, Bern, Stockholm, Gent, Firenze, Salamanca, Comó, Stuttgart, Bunos Aires, Tokyo, New York, Troy, Singapure, Sydney, összesen 288 publikáció)

Arckép x

 

 

Buczkó Imre festő, grafikus, művészeti író Pesztszentrőlinc-Pestszentimre Pro Urbe díjas (1998)

A Ferihegyi repülőtéren felelős beosztásban negyven éven át szolgált egy megszállott csapatot, amelyben műszaki mérnökként gépek és az anyagi valóság körül forgott az élete. Azóta galériaszervezőként és a képzőművészeti közélet kovászaként a főváros tizennyolcadik kerületében aktívan, eredményesen tevékenykedik mint művészeti író. Mindamellett festőművészként jelentékeny életmű alkotója és munkássága napról napra gyarapszik.
ScanImage01b

ScanImage05b

ScanImage04bScanImage03bf

Képgalléria

 

Varga István Szemeretelepiek Baráti Körének volt elnöke Pesztszentrőlinc-Pestszentimre Pro Urbe díjas (2007)

 

 

 

Kuhár Ernő Tanitó, Szemeretelep első iskolájának igazgatója Pesztszentrőlinc-Pestszentimre Díszpolgára (2009)

Kuhár

Tomory Lajos (Iskola igazgató) 1956-1972

img031

Tomory Lajosról az iskola igazgatóról, a helytörténeti régiségek gyüjtőjéről, a Vöröskereszt aktivistájáról emlékeznék meg.

Tomory Lajos az észak-magyarországi Gömör vármegye (ma Szlovákia) egyik magyarlakta falucskájában Harmacon látta meg a napvilágot 1912.március.31-én.

Fiatal tanítóként Rimasimony községben kezdett tanítani ahol gyűjtési szenvedélyének eredményekét falumúzeumot hozott létre. Itt jegyezte el magát egy életre a helytörténeti gyűjtőmunkával, a múzeológíával.

Szülőföldjén 1945 után helyzete lehetetlenné vált. A hírhedt benesi program számára az állástalanság, a kényszermunka veszélyét jelentette ezért Magyarországra menekült és Pestszentlőrincen kezdett új életet.

A tenni akarás meghozta számára a felemelkedést, rövidesen elismert pedagógus lett városunkban. Több iskolában tanított míg végül 1956-ban a Bajcsy-Zsilinszky utcai általános iskola igazgatója lett. Ebben a felelősség teljes munkakörben 1972- ig 16 éven keresztül dolgozott.

Itt hirdette meg szülőknek, gyerekeknek, pedagógus társainak: gyűjtsenek régiséget.

img032

Mind erről így vallott. ? 1956 szeptemberében határoztam el, hogy ennek a településnek /Szemeretelep!/ régi és jelenlegi emlékeit összegyűjtöm, s az iskolában helytörténeti múzeumot létesítek. Azt terveztem, hogy a lakosság fokozatos letelepedését (honnan, mikor jöttek ?) feltérképezem, régebbi épületekről, a csütörtöki kis piacról fényképeket készíttek, a tárgyi szellemi értékeket összegyűjtöm?

Október elején már azon töprengtem, hogyan is lehetne egy pedagógiai múzeumot létrehozni, hiszen úgy sincs az országban .

Kezdetben iskolafolyosók szekrényeiben, ládákban összegyűjtött anyagot a Kassa utcai Iskolában tárolták, majd 1981-ben a kerületnek adományozta. Tomory Lajos fáradhatatlan munkájának tárgyi bizonyítékai ma a pedagógiai és helytörténeti gyűjteményeket gazdagítják.

A gyűjtemény átadásakor krédója a következő volt. ? Azon jámbor szándék vezérel továbbra is hogy Pestszentlőrinc és Pestszentimre méltó múzeummal fejlessze lakóinak helytörténeti ismereteit, ifjúságának hazaszerető érzelmeit?

Az adományozott gyűjtött tárgyak és írások, kézírását őrző, rendszerezett iratkötegek emberöltőnyi munka néma tanúi, őrzik emlékét.

Múzeális emlékek felkutatásával együtt a helytörténet kiváló ismerője és krónikása lett. Több könyv ,újságcikk és publikáció őrzi nevét és ténykedését:

Pestszentlőrinci képeskönyv,

Séta a XVIII. Kerületben,

Budapest XVIII. kerülete történetének bibliográfiája,

Pestszentlőrinc Krónikája,

Emlékezések, tanulmányok Pestszentlőrinc múltjáról,

Tomory Lajos neve és személyisége összeforrt városával és az évek során nagy tisztelettel övezett ?Lajos bácsi? lett. Városunk polgárai közül Ő az egyetlen aki két ízben is megkapta a ? Pro Urbe Pestszentlőrin ? Pestszentimre kitüntető ? címet. Az elsőt 1996-ban életművéért, a másodikat 1997-ben helytörténészi munkásságáért, mint a Pestszentlőrinc Krónikája egyik szerzőjeként.

Országos kitüntetést is kapott : a ?Munka Érdemrend? bronz fokozatát, a ? Vöröskeresztes munkáért? arany fokozatát, de tulajdonosa a ?Budapest? emlékéremnek is.

Utolsó nyilvános szereplése az 1997 őszén felavatott Bókay szobornál elmondott avatóbeszéde volt. A beszédre készülve felbecsülhetetlen értékű Bókay ? napló nyomára bukkant, melyet önzetlenül adott át a Helytörténeti Intézetnek.

Ez a gazdag élet 1998. május. 17-én zárult le halálával.

Tiszteletére a Pedagógiai Intézetben egy termet neveztek el róla, melyben iskolatörténeti kiállítást rendeztek be, ahol emléksarok is kialakításra került, bemutatva munkásságát. ( most nem látogatható az épületben folyó átalakítások miatt) Varga István

( A megemlékezés összeállitásnál a PIHGY honlapján található írásos anyagot használtam fel)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük