Kedves Klubtársaim!
2018. augusztus 28-án kellemes összejövetelt tartottunk a Don Bosco Közösségi Házban.
Többekben felvetődött, hogy miért igazoltunk át a Református Gyülekezeti teremből a Katolikusba? Nos tagságunk létszáma átlépte a 90-et. Egy – egy rendezvényen 40-50 fő vesz részt. Ez már több, mint amit a Gyülekezeti terem be tud fogadni. Kiss lelkész úr (aki továbbra is alelnöke Társaságunknak) természetesnek vette a döntést és biztosított bennünket arról, ha szükséges szívesen lát minket.
Az új helyünk azon túl, hogy nagyobb technikailag is jobban felszerelt. Így megoldást találhatunk régi gondunkra, vagyis mindenki hallhatja az előadókat. Igaz a premier nem volt egyértelmű siker, de tanultunk belőle és remélhetőleg a folytatás jobb lesz. A mobil mikrofonok, amit vettünk gondoskodnak a hallhatóságról.
Megemlékeztünk kedves barátunkról Kuperczkó Józsefnéről, aki elhagyott bennünket.
Bartók Károly barátunk szóvá tette, hogy nem is vagyunk igazi Baráti Közösség mert nem figyelünk egymásra. Elfogadtuk a kritikát és visszatértünk hagyományunkhoz és megemlékeztünk tagtársaink jubileumi születésnapjáról.
Tisztelettel és szeretettel köszöntöttük
Ispán Lászlónét (Erzsit)
Takács Zoltánt
Bojtor Imrét
Bagi Józsefnét (Marikát)
Bojtor Imrénét (Gabikát)
Kiss Edithet
Tóth Jánosnét (Erzsit)
Tunyogi Gyulánét ( Marit)
Következő kirándulásunkra való tekintettel felkértük Dr.Hantiné Gyenes Máriát tartson nekünk irodalom órát Balassi Bálintról.
Az óra első részében Kiss László előadásában hallhattuk Balassi egyik versét, majd a Tanárnő mutatta be a Koltót és korát.
A vetítéssel színesített előadás felidézte amit Balassiról tanultunk és a gyönyörű versek csodálatos előadásban nagyszerű élményt nyújtottak. Köszönjük a Tanárnőnek az élményt!