2019. április hónap bejegyzései

Mátra-kerülő kirándulás

Kellemes időben, bár kissé meleg volt, néztünk meg négy egyedülállóan érdekes templomot. A múltkori református után most három keresztény, jelenleg katolikus, és egy buddhista templom volt az uticélunk.

A sok érdekes és tanulságos élmény után Szurdokpüspökiben pihentük ki magunkat a Fenyves Fogadóban.

A szokásos összegző már látható a Kalandozások rovatban.

Marokkóban jártunk

Oszter Vilmos, aki már harmadszor tisztelt meg bennünket azzal, hogy elmondja úti élményeit most sem okozott csalódást. Érdekes helyeken járt és érdekesen számolt be a tapasztalatokról.

Megismerkedhettünk egy modern, de a múltját és hagyományait tisztelő országgal.

Összejövetelünkön megemlékeztünk nemrég elhunyt barátunkról, Szennai Kálmánról, akinek a vasárnapi temetésén a Református templom urnatemetőjében sokan megjelentek tagjaink közül is.

Április 9. összejövetel

         Meghívó!

           Kedves Barátunk!

              Szeretettel  meghívjuk a

Don Bosco Közösségi Házba  /Bajcsy-Zs.  u. 39/B/

2019.április 9 (kedd) 16.30(d.u.1/2 5) órára

Baráti Közösségünk   összejövetelére

Napirendi  pontok:

1/ Köszöntő     (Ivády Pál)

2./  A Mór kultúra nyomában. Pillantások Barcelonától a Szaharáig.

        Vetített képes virtuális utazás Oszter Vilmos  világutazó vezetésével.

3./ Egyéb bejelentések

     Tájékoztató a Tarna völgyi kirándulásról, és az I. félévi programjainkról

Várunk mindenkit szeretettel:

Kiss László                                                           Ivády Pál
Szemeretelep 2019  március . 30

Húsvéti dísz készítés

Április 5-én a húsvéti előkészületek jegyében kézműves foglalkozást tartott Scharekné Horváth Zita az érdeklődő barátainknak. Sok szép alkotás született, melyek reményeink szerint örömet adnak az érintettek családjának.