2020. január hónap bejegyzései

2020-01-14 Zrínyi előadás

Január 14-én vendégünk volt Prof. Dr. Padányi József. A professzor urat szigetvári kirándulásunk után hívtuk meg, mivel maradtak kérdések a Zrínyiekkel kapcsolatban és ő ezzel a családdal, különösen a költő és hadvezér Zrínyivel kapcsolatban folytat kutatásokat már jelentős ideje.

Talán nem köztudott, hogy Zrínyi Péter a költő és hadvezér Zrínyi Miklós testvére volt, a szigetvári Zrínyi Miklós pedig a nagyapjuk. Jellemző a két főnemes történelemben betöltött szerepére, hogy Miklós a legmagasabb szintű katonai tanintézet névadója Magyarországon, Péter pedig a hasonló intézményé Horvátországban. Zrínyi Péter unokája, Zrínyi Ilona fia II. Rákóczi Ferenc méltó utóda volt nemes elődeinek.

Vendégünk két témával foglalkozott. Egyrészt a Mura vidékének védelmére Zrínyi Miklós által létrehozott rendszerrel, másrészt a Zrínyiek után visszamaradt tárgyi emlékek sorsával.

Kutatásinak fontos területe az Új Zrínyi vár helyének megtalálása. Nehezíti a lokalizációt, hogy földvárról van szó, amit a törökök leromboltak. A Mura folyó, amelynek partján volt folyamatosan változtatja a medrét.

A korabeli levéltári adatok, térképek csak nagy vonalakban segítettek. A helyszínen katona szemmel keresve az alkalmas helyeket, a legkorszerűbb eszközökkel kutatva a harcok nyomait, sikerült megtalálni a vár helyét és elkészíteni a valószínű modelljét.

A későbbiekben előkerültek a kiegészítő védművek nyomai is. Mesterséges tavak, csatornák egészítették ki a várat és tették erősségé.

A feltárt nyomok bizonyítják, hogy a költő és hadvezér Zrínyi Miklós méltán számít a magyar hadtudomány megalapozójának nem csak elméleti, hanem gyakorlati eredményei alapján is.

Amikor Nádasdy gróf árulása következtében elítélték és kivégezték Zrínyi Pétert, a Zrínyi család fejét, ingóságait köztük számos míves fegyvert, könyvtárat, egyéb kincseket a hullarabló kortársak széthordták. Ezek közül mintegy 30 db-ot sikerült fellelni a világ múzeumaiban. Köztük a szigetvári Zrínyi Miklós kardját, sisakját, palástját, amit 1563-ban a király koronázásán viselt, valamint több más tárgyat is.

Az azonosítást korabeli festmények, múzeumi leltárok, eredetmegjelölések segítették. A hatalmas vagyon elenyésző maradéka talán egyszer egy hazai gyűjteményben fogja emlékeztetni a látogatót hazánk történelmének ezen meghatározó családjára.

Meghívó!

 Kedves Barátunk!

Alig egy hónapja búcsúztattuk el az Ó Esztendőt, máris meghívunk

a Don Bosco Közösségi Házba  /Bajcsy-Zs.  u. 39/B/

2020. január 14 (kedd) 16 órára ez évi első összejövetelünkre

Napirendi  pontok:

1/ Beköszöntő, Évfordulós köszöntése.     (Ivády Pál)

2./  Előadás: A Zrínyi kutatások legújabb eredményei. Zrínyi- Újvár hadirégészeti kutatása, a Zrínyi szabja titka.

Előadó. Prof. Dr. Padányi József

3./ Tavaszi kirándulásunkkal kapcsolatos feladataink: Részvételi díj befizetése az Ozorai kirándulásra január 31-ig, A Kiskőrösi kirándulásra február 28-ig.

Jól sikerült úgy a február 21-i Ozora, Simontornyai, valamint a március 20-i Kiskőrösi kirándulás előkészítése és nem tudtuk minden jelentkezőt befogadni, de ha lenne még minimum 30 jelentkező bármelyik kirándulásra, akkor megszerveznénk még egy utat akár Ozorára akár Kiskőrösre. Várnánk jelentkezéseteket és a szervezésben segítségeteket.

Előadó: Varga István. 

4./ Egyéb bejelentések

Egyúttal lesz lehetőség az önkéntes éves adomány rendezésére Bartók Károlynál

Szemeretelep 2020 január hava

Várunk mindenkit szeretettel