2021. április hónap bejegyzései

Gondolatok 2021. első negyedévéről.

Alig néhány hónap telt el és a kovid veszély még zárkózottabbá, még nehezebbé tette mindannyiunk életét. Társas lények vagyunk, ha ettől elzáródunk akár szubjektív akár objektív okok miatt, kihat egész életvitelünkre. Érzékeljük ezt nap mint nap Közösségünk életében is, hiszen múlt év szeptembere óta nagyon is takarékon van a kapcsolatunk. Szerencsére az internet, a telefon segít, ami azért azt jelzi, hogy vagyunk. Hiányzik mindenkinek a találkozás, egy-egy jó előadás, talán egy kirándulás, önfeledt beszélgetés. Erről meggyőződhettünk most, amikor húsvéti köszöntőnkkel kerestük fel közösségünk tagjait. Jólesett számunkra és örömmel olvastuk azt a sok visszajelzést, jókívánságot, amit Tőletek kaptunk. Levonható volt az a következtetés, hogy kölcsönösen hiányzunk egymásnak. Lehet, hogy lazultak a kapcsolatok, de egy- egy megkeresés élénkíti az összetartozást.

Mi is történt ebben a három hónapban: Köszöntöttük évfordulós tagjainkat. Meg kell állapítanunk, hogy nem fiatalodunk, egyre több „meditáló” emléklap is jár a köszöntő levél mellé. Így kerestük fel és köszöntöttük Papp Sándornét (Rózsát), Kürthy Ferencet, Maracskó Sándort, Omajnikov Valentint, Váradi Bélánét (Arankát), és lesznek még néhányan, akiket az elkövetkező hónapokban fogunk köszönteni.

Sajnos néhány kedves tagunk örökre itt hagyott bennünket. Búcsúztunk Tóth Lászlónétól (Jutkától), Gombkötő Gyulától, Bánkuti Gábornétól (Gizikétől), és eltávozott az örökkévalóságba Perger Béláné (Julika). Tőle rövidesen fogunk búcsúzni. Nem kímélte közösségünket ez a gyilkos vírus. Emléküket őrizzük meg, a Teremtő óvja örök álmukat.

Tudunk több tagunkról, akik átestek a kovid okozta betegségen, szerencsére már jobban vannak.

Megnyugvással vettük tudomásul, hogy felgyorsult a védekezés legjobb módja az oltás. Különböző vakcinák alkalmazásával lépésről lépésre csökkentik a fertőzés veszélyét. Mi is megtapasztaltuk az egészségügyi hősök, (orvosok, szakápolók, mindenki, aki az egészségügyben ténykedik) tiszteletet és nagyobb megbecsülést érdemlő odaadó munkáját.

Mi pedig akikért történik minden, igen is segítsük azt, hogy minél többen jelentkezzenek oltásra. Szálljunk szembe a hamis prófétákkal az oltás ellenzőivel, győzzük meg a bizonytalankodókat, hogy ha vissza akarjuk kapni létbiztonságunkat akkor el kell fogadni az oltás szükségességét.

Mit is szeretnénk valamennyien? Egyet de nagyon, találkozni, gondtalanul beszélgetni, örülni annak, hogy látjuk egymást, pótolni az elmaradt összejöveteleket, kirándulásokat. Mindez csak akkor valósítható meg, ha oltakozunk, mert csak ez lehet biztosítéka a közösségi élet újra indításának.

Jó lenne tudni vajon Közösségünk tagjai közül ki az, aki már megkapta legalább az első vakcina adagot? Ki esett át a betegségen? Ki az, aki még vacillál?

Kérünk Benneteket tudassátok velünk, hogy tudjuk kivel számolhatunk!

Egy bizonyos, hogy csak azt fogadhatjuk, aki rendelkezik a védettségi igazolvánnyal.

Tehát oltás, vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra. Reménykedjünk, hogy a nyár második felében készülhetünk a nyitásra.