Május 12-én végre kimozdulhattunk és elmentünk Pécsre. Hála Reinerné Udvari Mónika idegenvezetőnek meggyőződhettünk róla, hogy ez a város méltán volt Európa Kulturális Fővárosa.
Szép számú érdeklődő hallgatta meg a Közösségünk által kiadott könyvről szóló ismertetőket, étrékelőket.
A bemutatóra eljött Somody László alpolgármester és Nagy Balázs képviselő úr is.
Köszönjük Heilauf Zsuzsanna PhD igazgató asszonynak és Pápai Tamás László történésznek a közreműködést, valamint a Múzeum többi dolgozójának az előkészítést.
Április 21-én sikeres előadást hallhattunk Dr. Domaniczki Endre, Magyarország volt ausztráliai konzuljától. A történelmi visszatekintésektől a mindennapok érdekességeiig számos információt tartalmazó bemutató közel 40 érdeklődőt vonzott, még ezekben a covidos időkben is.
Az előadó búcsúzóul közösségünknek ajándékozta a magyar – ausztrál diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulója alkalmából kiadott Ausztrália című könyvet, amit Ő rendezett sajtó alá magyarul és angolul. A szerző Gubányi Károly több évi Ausztráliai tartózkodás után 1915-ben adta ki nagy érdeklődést kiváltott könyvét. A könyv Scharek Ferencnél elérhető.
Meghallgattuk a dalt, ami majdnem Ausztrália himnusza lett
2022. május 9-én, ahogy már több éve, a javaslatunkra készült emlékhelyen megemlékeztünk a háborúk áldozatairól.
Amint a képen látszik valaki megrongálta az emlékhely tábláját.
A barbár tett megerősített bennünket abbéli elhatározásunkban, hogy továbbra is megtartjuk megemlékezésünket.
Kiss László tiszteletes úr foglalta össze és mondta el ami valamennyiünkben megfogalmazódott.
Tisztelt megemlékezők.
Baráti közösségünk hagyományosan, évről évre, ezen a napon emlékezik meg a második világháború kerületi áldozatairól, a holokauszt iszonyatában a lemészároltokról, a halált elszenvedő katonákról, civilekről. Gondolunk a hiányukat talán egész életükön át megszenvedő családtagokra, a háborús pokol áldozataira.
Évi megemlékezésünknek ma szomorú felhangja az orosz-ukrán háború. Átérezzük ennek iszonyatát is. Látjuk, halljuk az áldozatok menekülők jajkiáltását. Visszajönni látszik az a háborús helyzet és életérzés melyről azt gondoltuk, hogy már magunk mögött hagytuk, és a mi életünkbe már nem tér vissza.
A múlt és a jelen szomorú konstellációja a mindenkori háborúk embertelensége elgondolkodásra, magunkba szálásra késztet. Mi az oka, hogy „a soha többé háborút” fogadalma sem képes megállítani kiiktatni a pusztító erők tombolását?
Valami nincs rendben abban a szerződésben, melyet emberi létformának és társadalomnak nevezünk. Végső soron minden a mindenkori ember szívének egyenetlenségéből ered.
Ezért van, hogy a béke nem örök és önmagából való. Ez is a háború következménye, abból ered. A háború pedig mindig a békében születik, amkor egy igazán át nem gondolt döntés következtében lassan, de biztosan veszi át az irányítást a háború mindinkább öntörvényű, már nehezen irányítható logikája. A pusztítás pedig akár démoni módon is kiteljesedhet.
Ha mindezt elszeretnénk kerülni, akkor arra a pontra kell különösen ügyelni, amikor a béke már elveszíthető, de még megtartható. A Jézusi boldogmondások idevágó sorát idézem: „boldogok a békességet teremtők, mert ők Isten fiainak neveztetnek.”
A békesség nem magától terem, azt teremteni és megőrizni kell! Ehhez pedig bölcsesség, elkötelezett szív, és nem kis áldozat szükséges. A háború szellemét nehéz a szelencébe vissza gyömöszkölni.
Meg kell ezt szívlelniük a felelős politikusoknak, közéleti embereknek, de nekünk civileknek is, életünk minden területén.
Azzal áldozunk jól az áldozatok emlékének, ha a béke elkötelezettjei leszünk és maradunk.
Ezekkel a gondolatokkal helyezzük el a kegyelet és az emlékezés koszorúit.
