2023 veget ért

A Szervező Bizottság idén is, mint már sok éve megrendezte az Év búcsúztató, Karácsony köszöntő, Új év váró batyubált. A mostanin 55-en jöttünk össze. Vendégünk is volt Somody László alpolgármester úr személyében, aki Bélatelep – Erzsébettelep – Ferihegy – Szemeretelep választott képviselője.

A tavalyi maradványból most salátákra és pogácsára telt. A többit tagjaink sütötték, főzték.

Köszöntöttük két barátunkat születésük jubileumi évfordulóján. Meghallgattuk Kiss László megemlékezését karácsonyról, a bennük élő Heródesről, a vallásos sziruppal leöntött gonoszságról. Elgondolkodtató, megszívlelendő volt, amit elmondott.

A kicsit keserű beszéd után egy kis műsort nézhettünk meg, melyben helyet kapott katolikus, református és zsidó egyházi ének. A Szózattal kezdődött és az Öröm ódával az Európai Unió himnuszával zárult.

Egy pohár pezsgő mellett Alpolgármester úr felolvasta a civil szervezeteknek írt levelét és átadta az Önkormányzat meglepetését a jelenlévőknek diós-mákos bejglit, és kívánt békés ünnepeket.

A szépen terített asztaloknál elfogyasztottuk a lakomát, amit összehoztunk. Jót beszélgettünk. Emlékeztünk az elmúlt év közös eseményeire.

Reméljük, hogy 2024 legalább olyan tartalmas lesz Közösségünk tagjai részére, mint az idei.

Boldog karácsonyt, Boldog új évet!