Néhány észrevétel a június 8.-i összejövetelhez.
Scharek Feri célra törő összegzője jól tükrözte Közösségünk elmúlt öt hónapos ténykedését. Nem erről kívánok írni, csak a találkozó egy napi tapasztalatáról.
Nyitáskor az időjárás nem a kedvező arcát mutatta, és mégis egésznap nem nyitottak az égiek csapot. Nyitáskor minden szükséges alapanyag, edény helyére került, várta a dolgos kezeket, a főzőmesterek is folytathatták ténykedésüket. Nem sokáig kellett várni jöttek a segítők, Omajnikov Valentin volt az első, de hamar lett társa Molnár Laci személyében és ők ketten elkezdték az asztalokat összerakni, tehát berendezni a termet. Csendben el is készültek ezzel, a terem berendezése várta a folytatást. Közben megérkezett Tóvizi János a finom friss kenyérrel, ami minden összejövetelünk fontos kelléke.
Asszonyaink is jöttek, Maracskó Edit, Kurcab Aranka és ők is tudták, hogy a krumpli pucolással kell indítani. Jöttek a többiek is és minden részfeladat idő előtt teljesült.
Szép csendben a terem is rendezett formában várta a folytatást, terítést, és Zita vezetésével a szorgos kezek széppé tették a termet. De nem csak szép lett a terem, de a sütemények is egyre gazdagították az erre előkészített asztalokat. Finom édes és sós sütemények jelezték asszonytársaink kreativitását.
Közben múlt az idő és jöttek tagjaink, közelgett a kezdési időpont, és főzőmestereink nagyszerű pörköltje is két bográcsban megérkezett. Mi is volt az étlap, hát a tányérra helyezett szarvas szalvéta.
Mindenki elfoglalta helyét, és Scharek Feri 14.00 órakor köszöntötte a megjelenteket, 60 fő vett rész a találkozón, közöttünk volt Nagy Balázs önkormányzati képviselőnk. Köszöntöttük Szűcs Tiborné Marikát, Kormosné Wittek Lujzát születésük napjának évfordulóján sok szeretettel, melyre Lujzika szép verssel válaszolt.
Ezután a várt étel osztásra sorakoztunk fel és Ivády Pali szakszerű, körültekintő adagolással bizonyította jártasságát.
Étkezés és kortyolgatás közben kötetlen hangulatos beszélgetések indultak, és a süteményekkel megrakott asztalokról is fogyott a finomság.
Közben Bartók Karcsinak is akadt elfoglaltsága, tagjaink adományainak könyvelésével, hiszen anyagi alapunk záloga az önkéntes adomány.
Biztos vagyok abban, hogy a jól sikerült bográcsolás megteremti a következő időszak terveinek megvalósulását és decemberben is hanglatos találkozón köszönünk el 2023 évtől és köszöntjük az új esztendőt. Varga István













