Összefoglaló 2014-ről

Az elmúlt esztendő Baráti Körünk működésében átlagos esztendőnek mondható. Kiemelkedő esemény nem volt, inkább kissé visszafogottnak ítélhetjük. Ezt arra is alapozhatjuk, hogy közösségünk ténykedése kissé visszafogottabb volt. Csökkent igénye  az összetartozás a közös feladatok tervezése és végrehajtása terén.  Természetesen ennek több oka is lehet. Talán egyik ok, hogy idősödünk, ebből adódóan nehezebben mozdulunk, talán csökkentek igényeink. Lehet az is nem volt mindig megfelelő programunk, kisebb volt ez által is tagságunk érdeklődése.

Létszámunk 77 ? 80 fő között mozgott. 2014 december 31-én Baráti Körünknek 77 tagja van.

Szomorú szívvel búcsúztunk a január 24-én 95 éves korában  örökkévalóságba távozott Tüttő Józsefnétől Júliától ,  valamint a november 6-án 72 éves korában örökre eltávozott alapító tagunktól Vargáné Csordás Anna Máriától Ancsától. Őrizzük meg emléküket.

Az elmúlt évben is arra törekedtünk, hogy minden hónapban megtartsuk összejövetelünket, hiszen ez egyik alapja a szervezeti életnek, a másik, hogy legyen mondanivalója egy összejövetelnek.

JANUÁRBAN A 150 éve született Gárdonyi Gézáról az egri remetére emlékeztünk és humoros írásából  Göre Gáborból  olvastt fel részleteket alelnökünk  Kiss lászló.

Meghallgattuk Horváthné Molnár Éva beszámolóját gazdasági helyzetünkről.

Részt vettünk a Rimaszombati területi CSEMADOK által a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott Pósa Lajos (Nemesradnót szülöttjének) költő a magyar gyermekirodalom megteremtője halálának 100 éves emlékévének megnyitóján.

FEBRUÁRBAN. A hagyományos disznótoros összejövetelt itthon a Gombás étteremben tartottuk. Ez alkalommal megtekintettük Buczkó Ime festőművész barátunk  állandó kiállítását, amikor is Ő mutatta be festményeit.

MÁRCIUSBAN. A Református Egyházközséggel közösen rendeztük meg a ?Fogolytáborok világa Magyarországon és az elhurcoltak hozzátartozóinak személyes vallomása? című rendezvényt melynek előadója dr. Bognár Zalán egyetemi docens, GULÁG kutató volt. Részt vettek és az előadást kiegészítették a magyarországi németséget ért atrocitásokról, elhurcolásukról a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének vezetői. Műsort adott a Vörösmarty Gimnázium énekkara s színjátszó csoportja.

Megemlékezett az 1848-as Szabadságharc évfordulójáról, a márciusi ifjakról Kiss László alelnökünk.

ÁPRILISBAN. A költészet napjáról emlékeztünk meg.  Részt vettünk a Kovács Sándor által szervezett ?Művelődéstörténeti barangolás Kárpátalján? előadó Popovics Béla munkácsi tanár volt. Színesítette az előadást a szervező Kovács Sándor Kárpátaljai fotó kiállításával.

MÁJUSBAN. A közbiztonság helyzetéről, a bűnmegelőzésről, a rendőrség tevékenységéről tartott előadást Fábián Mónika r. főtörzsőrmester, körzeti megbízott.

Szervezett 4 napos Prága, Pilzen, Karlovy-Vár. Kirándulás volt. Melyen Baráti körünkből kevesen vettek részt, azonban akik részt vettek azoknak emlékezetes élményben volt részük.

JÚNIUSBAN. A hagyományos bográcsolással zártuk az első félévet. Megettük az asszonyaink által előkészített és Szennai Kálmán által megfőzött ételt, leöblítettük az egerszalóki vörös borral, és Kovács Miklós által kínált pálinkával. Kiss László harmonika kíséretében énekeltünk, hangulatos délután volt.

A nyári szünet után jó volt újból találkozni SZEPTEMBEN, amikor is Kaposvárra látogattunk. Megismertünk egy szép tiszta, sok zölddel gazdagított várost. Felkészült idegenvezetőben egy igazi lokálpatriótát ismertünk meg, aki büszkén mutatta meg a város nevezetességeit. Múzeumában megtekintettük a város szülöttjének Rippl-Rónai festőművész alkotásait, de a megye kultúr-története is felkeltette érdeklődésünket. Megkoszorúztuk a város szülöttjének az 1956-os mártír miniszterelnöknek, Nagy Imrének szobrát ahol Kiss László emlékezett. A várossal való ismerkedés után jól esett az ízletes ebéd. Kegyes volt hozzánk az időjárás is, így sok szép emlékkel búcsúztunk Kaposvártól.

OKTÓBRBEN. Látogatást tettünk a Kopt keresztyén templomban. Ahol kedves fogadtatásban volt részünk és tartalmas előadás keretében tekintettük meg a templomot. Létszámában is sikeres rendezvény volt. Ezután megtekintettük a felújított Don Bosco kultúrházat.

NOVEMBERBEN. A Pósa Lajos emlékév keretében emlékeztünk az Íróra. Vendégünk volt és előadást tartott Csipka Rozália a Siker Kiadó ügyvezetője. Az író Felvidéki kötődéséről írói munkásságáról dr. Nyitray László rimaszombati ügyvéd tartott előadást. A kiadó vezetője és unokája versekkel és kis jelenettel színesítették az előadást.

DECEMBERBEN. A hagyományos Óév búcsúztató és az Új évet köszöntő összejövetelünket a Don-Bosco kultúrházban tartottuk. Kiss László alelnökünk, mint lelkész karácsonyról a béke a szeretet ünnepéről Krisztus születéséről beszélt. Csatlakozott hozzá Károly atya a katolikus egyházközség plébánosa is. Valamennyien örültünk jelenlétének, megnyerő modorával közvetlenségével csak erősíti a kapcsolatot.

Pezsgővel búcsúztattuk az Ó évet és köszöntöttük az Új esztendőt, majd elfogyasztottuk a bőségesen terített asztalról asszonyaink finom étel és sütemény különlegességeit. Öblögetve az egerszalóki borral, majd a szokásos harmonika kíséret mellett karácsonyi énekeket és régi nótákat énekelve búcsúztunk a 2014-es esztendőtől.

Az esztendőt írásban összefoglalta :  Varga István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük