Baráti Körünk ez évben is követte maga teremtette hagyományát, amikor megtartotta disznótorral összekapcsolt kirándulását. Az idén erre Gyöngyös melletti pince soron a ?Regélő borházban? került sor.
Azonban úgy állítottuk össze programunkat, hogy előtte meglátogattuk a Mátra múzeumot, ahol ismerkedtünk a város történetével, a városhoz köthető történelmi eseményekkel, valamint az Orczy család és a város kapcsolatával. A szépen felújított kastély gazdag gyűjteményei megismertetik a látogatót a Mátrában feltárt őslénnyel,
valamint a város fejlődésével a szőlő műveléssel a bor kultúrával. De bemutatják itt élt neves személyiségeket is.
A másik nagy meglepetés volt a telesen új természetrajzi pavilon, ami inkább mondható a Mátra élővilágának a természet rejtő kincseit bemutató csodák birodalmának. A három szintes ?birodalom? közel hozza a látogatóhoz egyrészt a már kipusztult őslények csontvázait, a mostani élő világ gazdagságát, gyönyörködhetünk a madarakban az erdő vadjaiban, a lepkék sok színűségében a bogár világban, a terráriumokban látható különleges lényekben , mindabban amit a természet gazdagon ad nekünk amit óvni kellene és nem pusztítani.
Látható itt a föld méhéből elő került csillogó ásvány kincsek sok félesége melyek a bányászat után kerültek a felszínre, melyek a föld kialakulásának több tízmilliós éveinek néma tanúi. Mind ezt közelről szemlélheti a látogató.
Olyan gazdag ez a kiállítás, hogy egy egész nap is kevés a teljes áttekintéshez.
A múzeum nagy segítséget adhat a tanuló ifjúságnak, állítom, hogy itt egy napi ismeretgyűjtés többet ad egy féléves magolásnál.
Látszik, hogy a park nagyon rendezett, a kis mesterséges tó sok látni valót rejt, de még jég takarta és bizonyos, hogy a kikelet a tó pompázatos szépségét hozza magával.
Meg kell említeni a nagyon felkészült és igen udvarias személyzetet, készséggel adtak felvilágosítást, ugyanakkor hagyták, hogy a látogató nyugodtan szemlélődjön, fényképezzen. Köszönet illeti Őket. A szervezők alkalmazták a modern technikát a tájékoztatáshoz.
Elmondhatjuk, hogy élményekben gazdagodva hagytuk el a múzeumot és csak javasolni tudjuk, hogy mind többen keressék azt fel. Köszönet mind azoknak akik megálmodták, és megteremtették ezt a csodás állandó bemutatót.
A múzeumi séta után jól esett az igazán bőséges ebéd, a kitűnő zamatú gyöngyösi búfelejtő, mely lehetőséget teremtett egy kis nótázásra is.
Egy tanulságos, kellemes nap élményével tértünk haza és hangulatunkat még az esőbe hajló haza utazás sem tudta elrontani.
Lejegyezte: Varga István.