EGYÜTT AZ EMLÉKEZÉSBEN

Kárpátalján jártunk mint a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata delegációjának tagjai, hogy részt vegyünk a kárpátaljai magyar és német kisebbség tragédiájának emlék ünnepén.

Mit gyászolnak a még élők és az utódok?!Mire emlékeznek, és mi az amit soha nem feledhetnek?!

?Kivonat a 4. UKRÁN FRONT KATONAI TANÁCSÁNAK 0036.SZ. 1944.NOVEMBER 13. HATÁROZATÁBÓL:

A front mögöttes területén a német és a magyar hadsereg számos katonája és tisztje telepedett meg, akik jelenleg Kárpát-Ukrajna felszabadított területének településein élnek.

Egész sor településen német és magyar nemzetiségű hadköteles személyek laknak, akiket ugyanúgy, mint az ellenség katonáit, le kell tartóztatni és hadifogolytáborba kell irányítani.?

Ezen embertelen határozat alapján a városparancsnokságok parancsára elrendelték a 18 és 50 éves magyar és német férfiak behívását?háromnapos? helyreállítási munkára. Ezzel kezdetét vette a kárpátaljai  magyar és német férfi lakosság súlyos tragédiája.  Ártatlan civil férfiak tízezreit ekkor hurcolták el munkaszolgálatra és vált túlnyomó többségük fertőzések, éhínség és fagy áldozataivá. A parancs értelmében Kárpátalja magyarok és németek lakta településeiről  hosszú sorokban, gyalogosan hajtották a pusztulásra szánt férfiakat a Szolyván  a város szélén létesített gyűjtőtáborba. Az ott uralkodó iszonyú körülmények ,az embertelen bánásmód a különböző járványok már ott sokak sorsát megpecsételte. Százával temették el naponta az elhaltakat. Az életben maradottaknak rá kellett döbbenni a szörnyű valóságra, hogy egy gonosz embertelen terv áldozatai lettek, nem ?málenkij robotra? hanem munkaszolgálatra gyűjtötték össze őket. Éhesen, szomjasan gyalog a Kárpátok hágóin áthajtva elosztó táborokba hajtották majd több évre elnyelték őket a hírhedt ?GULÁG? munkatáborok. Becslések szerint több mint NEGYVENEZER kárpátaljai magyart és németet zártak így munkatáborokba.

1946-tól fokozatosan engedték haza az élve maradottakat, de az elhurcoltak nagy százalékának földi maradványai jeltelen sírokban porladnak Szolyvától messze Szibériáig. Néma hallgatás következett. A szovjethatalom képviselői igyekeztek minden nyomot eltüntetni. Az érintetteket pedig megfélemlítették, mélyen hallgatniuk kellett  arról ami velük történt.

Mindezt tetézték a későbbi koncepciós perek, melyek során elítélték a magyar, a német a ruszin értelmiség legjobbjait. Perbe fogták a történelmi egyházak papjait, módosabb gazdákat a magyar állam itt maradt közjogi méltóságait.

Az elhurcolt magyar és német férfiak ?apák , fiak és testvérek ? pusztulása megannyi tragédia, kevés olyan család van  ma  Kárpátalján amelyik ne lenne érintett a tragédiában

Mindezen szörnyűségekről csak 1989.májusa után indulhatott feltáró munka, hogy legalább erkölcsi elégtételt kapjanak az áldozatok az életben maradottak, és a hozzátartozók legalább tisztességgel megemlékezhessenek az elhurcoltakról.

A hallgatás évtizedeiben a fájó sebek gyógyultak de a történteket feledni nem lehet de nem is szabad.. Ezért gyülekeznek minden év novemberében a kárpátaljai magyar és német lakta települések küldöttei Szolyván hogy emlékezzenek az egykori internáló tábor helyén létesített emlékparkban a   megépített emlékmű a  siratófal előtt  az áldozatokról. A kárpátaljai közösség 1994 november 27-én  avatta fel a parkot és az emlékművet, elhelyezték azt az urnát mely tartalmazza a kárpátaljai helységek nevét és az onnan elhurcolt de soha vissza nem tért áldozatok nevét. Az urnába elhelyezték a Magyar Köztársaság elnökének Göncz Árpádnak levelét és Szerhij Usztinics megyei tanács elnökének nyilatkozatát. Ez az urna a siratófal keresztje alatt van.

Szerte Kárpátalján 124 településen van  emlékmű, kopjafa  Csetfalvától, Aknaszlatinán át Körösmezőig, Beregszásztól Munkácson át Ungvárig, Nagyszőlősön, Huszton át Técsőn túl Rahóig  gyülekeznek a hozzátartozók hogy leróják tiszteletüket elődeik áldozataik emléke előtt.

2004.november 20-án a szolyvai emlékpark emlékfalára felkerültek a fekete márvány táblák megjelölve azt a 124  helységet ahonnan elhajtották az áldozatokat és annak az 5653 áldozatnak a nevét akik soha nem tértek vissza szeretteik közé.  Akkor is ott álltunk a gyászolók között mint a Szemeretelepiek Baráti Körének küldöttei .Meghatódva hallgattuk a túlélők visszaemlékezéseit Volt aki néhány szóban mondta el a láger borzalmait, szenvedő társai halál tusáját, volt aki versben foglalta a megpróbáltatásokat, volt aki dalban emlékezett de azt sírással küzdve nem tudta befejezni.

Most négy év után ismét ott álltunk az emlékezők a gyászolók között. Bővült az emlék-park. Ökomenikus egy-házi szertartás keretében a kárpátaljai történelmi egyházak papjai felszentelték az áldozatok kápolnáját. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Szemeretelepi református gyülekezet lelkésze Kiss László tiszteletes is részese volt a szertartásnak és néhány szóban emlékezhetett  és imát mondott. Megható volt amikor megszólalt a kápolna kis harangja, – melyet Vásárosnamény adományozott az emlékparknak ? búcsúztatva az áldozatok emlékét, hirdetve hogy nem feledhetők el soha az áldozatok.

Az ünnepségen felszólalt hazánk kievi Nagykövete , a Megyei Tanács Alelnöke,, a beregszászi, szolyvai, és a vásárosnaményi  Polgármester. Dupka György az emlékpark bizottság titkára beszámolt arról, hogy  folytatódik a történelmi feltáró munka. Levéltárakban folyó kutatómunka  alapján újabb és újabb fehér foltok tisztázódnak.  Így feltárásra kerültek olyan dokumentumok mely szerint a 4. ukrán front hadműveleti területéről csonkaberegben (Vásárosnamény és környékén) sőt kelet Szlovákiában is  alkalmazták a front katonai tanácsának 0036.sz határozatát. Mintegy újabb 2000 áldozat nevét tartalmazó dokumentumot adott át Vásárosnamény polgármesterének .Így sajnos bővülni fog a fekete márvány táblák sora,  ezeket a márvány táblákat terveik szerint 2009 november 21-én kívánják a megemlékező gyászünnepségen felavatni.

A szolyvai emlékpark nemzeti emlékhely lett, ahova a hozzátartozók az emlékezők az egész Kárpát medencéből eljöhetnek leróni kegyeletüket az áldozatok emléke előtt, akiknek egyetlen vétkük a magyarságuk  volt  akikről hallgatni kellett, akikért akkor a harang sem szólhatott.

Méltó ünnepségnek lehettünk tanúi. Kár hogy a politikai megosztottság a kárpátaljai magyarság körében is jelen van. Pedig az áldozatok mindany-nyíunké, mindannyiunkért adták a legdrágábbat az életüket és ezen  mind-annyiunknak az élőknek el kellene gondolkodnia.

Nagy kár, hogy a hazai média nem nagyon foglalkozott ezzel az esemény-nyel.

Záró mondatként ide kívánkozik  a  Szózat költőjének örökbecsű üzenet ?Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar?

Emlékeit, gondolatait papírra vetette:  Varga István