Pestszentlőrinc

Szemeretelepiek Baráti Köre

Szemeretelepi Református Egyházközség

Kirándulás Kárpátaljára

2016. augusztus 9 ? 12.

Gondolatait összefoglalta és szerkesztette: Varga István

Formálta és megjelenésre alkalmassá tette: Scharek Ferenc

A fényképeket útitársaink bocsátották rendelkezésre, melyet nagyon köszönünk. Ezekből válogattunk az összefoglalóhoz.

Kárpátalján jártunk

A Szemeretelepiek Baráti Köre és a Szemeretelepi Református Egyházközség tagjai, hívei, 2003 júliusában utaztunk először Kárpátaljára. Az az utazás turistaútnak indult,(Túravezetőnk Kovács Sándor volt) de több lett, mint egy turistaút, és ebben döntő szerepe volt Sándor barátunknak. Első szálláshelyünk Csetfalván volt és az ott élő szín magyar közösséggel nagyszerű kapcsolat kezdődött. Talán úgy is mondhatnám kitűnően sikerült működtetni a népi diplomáciát. Immár 13 éve élő ez a kapcsolat. Az eltelt évek alatt kisebb, nagyobb csoportokban kerestük fel barátainkat. Egy-egy találkozás alkalmával lehetőségeinket figyelembe véve anyagilag is segítettünk. Voltak pedagógus találkozások, iskolás gyerekek csereutazásai,a csetfalvai gyerekek 2005-ben az önkormányzatunk vezetésének hathatós segítségével Balatonon üdültek. Részt vettünk ünnepségeken, Kiss László tiszteletes úr többször szolgált az ősi templomban.

Most ismét egy 42 fős csoporttal (túravezetőnk ismét Kovács Sándor, nyolcan voltunk azok, akik 2003-ban első utunkon is részt vettek) újból felkerestük csetfalvai barátainkat, hogy utazzunk Kárpátalján,ezen a tizenkétezer négyzetkilométeren elterülő romantikus tájon, hogy érintsük honfoglaló őseink útját, hogy emlékezzünk a Nagyságos Fejedelemre és harcira, az 1848-as itteni csatározásokra. Az első és második világháborúra és azok sorsdöntő következményeire. Hiszen hadak útjáról vall ez a táj: a győztes csatákról, elbukott háborúkról. Az itt élő emberek megpróbáltatásairól, fennmaradásukért vívott harcaikról. Nagyszerű tanúbizonysága ez az élni akarásnak.

A fentiekre emlékezve 2016.aug.9-én reggel 6 órakor elindultunk. Reméltük, hogy az égiek jó idővel segítségünkre lesznek. Beregsuránynál léptük át a határt (megjegyzem az egész nem tartott tovább mint 45 perc) és megérkeztünk Beregszászra a Magyar Házhoz.

Ebben a házban működik a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, és az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség.

Várt bennünket és köszöntött Zubanics László nevében régi barátunk Nagy György. Köszöntését azzal kezdte, hogy átadja túravezetőnknek az Elnökség kitüntető oklevelét azért a sokirányú tevékenységéért, amit kifejt könyveiben, előadásaiban szülőföldjének megismertetésével. Sándor barátunkat meghatotta az elismerés. Ezt követően rövid, vidám kulturális műsorra került sor, majd koccintottunk a találkozásra és előre ittunk a sikeres utazásra. Magában a városban nem sétáltunk. Kulturális élete kiemelkedő. Város szülötte Fedák Sári.

Rövid 29 km megtétele után elértünk Munkácsra. Mint felkiáltójel tárult szemünk elé a hegy melyen az ősi vár trónolt. Kultikus hely ez a vár, hiszen védője volt Zrínyi Ilona, aki hosszú éveken állt ellen a császári hadak támadásának. Itt nőt fel Rákóczi Ferenc, majd ide tért vissza szabadság zászlajának kibontása után, mint Nagyságos Fejedelem. Csak csendbe szabad e történelmi falak között sétálni, ismerkedni. Őrizték itt a szentkoronát is. Mikor börtönné alakították, itt raboskodott Kazinczy Ferenc. Vár bástyáján látható a sok viszontagságot megélt, de újból vissza állított turulmadaras milleneum emlékmű. Ez után rövid sétát tettünk Munkács belvárosában. Gazdag történelmi és kulturális emlékek tárháza. Séta közben érzékelhettük, hogy a Rákócziak városa volt. De szülöttje világhírű festőnk Munkácsy Mihály, aki királyi engedéllyel vehette fel a Munkácsy nevet. De itt született a magyar színjátszás két kiemelkedő tagja  Csortos Gyula, Uray Tivadar. Séta után kissé elfáradva Csetfalvára mentünk ahol vendéglátóink nagy szeretettel, kitűnő vacsorával vártak és hangulatos beszélgetés után pihenőre tértünk.

10-én, szerdán vendéglátóink figyelmes, bőséges reggelivel ébresztettek. Majd elindultunk, hogy programunkat teljesítsük, hisz célunk volt Verecke elérése. Első utunk a Munkács melletti Őrhegyaljai obeliszkhez vezetett, melyet 1901-ben állítottak fel az 1848-as szabadságharc tiszteletére. Az 1849. április 22-i eredményes csatározás emlékére, amikor is megállásra késztették az osztrák császár segítségére siető orosz erőket.

A következő állomás Szentmiklós volt. Ezen ősi településen a Perényiek királyi engedéllyel erődítményt építettek. Viharos évszázadokat ért meg a többször átépített és felújított várkastélyt. Itt ismerkedett meg és találkozott Zrínyi Ilona a fiatal ?kuruc királlyal? Thököly Imrével. A viharos évszázadok alatt a híres várkastély pusztulásnak indult. Talán az utolsó pillanatban vette bérbe a helyi önkormányzattól Bartos József munkácsi festőművész és mindent megtesz a helyreállítás érdekében. Elmondta, hogy mily kevés anyagi támogatást kap a feltáró munkákhoz, festményei eladásából igyekszik fedezni a napi munkálatokat Megszállottnak kell lenni aki ilyenbe belefog. Ma már láthatóak munkájának eredményei,múzeum már üzemel az ősi falak között, de még sok a teendő, és sajnos kevés az anyagi támogatás. Kirándulócsoportok előtt nyitva van. Csak javasolni tudjuk a magyar kiránduló csoportoknak, hogy keressék fel ezt a történelmi várkastélyt. Talán fel lehetne hívni az illetékesek figyelmét, hogy támogassák ezt a nemes feltáró és megőrző munkát. Hallgatva a tárlatvezető művészt megértjük, hogy bizony sziszifuszi munkával tudja elképzelését megvalósítani. Talán az Ungvári főkonzulátus több figyelmet fordíthatna és segítséget adhatna ehhez a munkához.

Ezen tanulságos ismerkedés után tovább indultunk Szolyvára. Utunk az Emlékparkba vezetett.

Maga a park az I. világháború alatt tábori kórház volt, ma is áll egy obeliszk melyen olvashatók az I. világháború alatt elhunytak nevei. Volt itt laktanya is. Ezen a területen 1944 novemberében a megszálló Vörös Hadsereg IV. Ukrán Frontja parancsnokságának 0036.számú hírhedt parancsa alapján, létre hozták azt az internáló tábort, ahova a front hadműveleti területéről a magyar és német ajkú lakosságnak férfi tagjait – 18-50 év között- internálták. Először csak 3 napos ?málenkij robotra? gyűjtötték be a férfiakat, de ez nem fedte a valóságot . Az internáltak nem sejtették, amikor elhagyták otthonaikat, szeretteiket, hogy sokan  soha nem térnek haza. Több mint 40.000 embert zsúfoltak össze embertelen körülmények között ahol több ezren pusztultak el. Akik túlélték az 1944 novembere és 1945 áprilisa közötti poklot, azokat a hírhedt GULAG táborok nyelték el. Akik túlélték azt is, azok testileg és lelkileg megnyomorítva kerültek haza és egy életre megfélemlítve hallgattak. Évtizedek múltak el, mígnem a Gorbacsovi nyitás utáni időszakban (1985 után) mód nyílt arra, hogy a kárpátaljai magyarság sorstragédiájának feltárására a munka elkezdődhessen. Ma ez a hely emlékpark, a kárpátaljai magyar és német ajkú lakosság Golgotája. Az ívelt emlékfalra felkerült fekete márványtáblákon a 130 település 5575 áldozatának neve található. Napjainkban is újabb és újabb táblák jelzik a feltáró munkák sajnálatos eredményeit. Igen ez nem csak a kárpátaljai magyarság, de a Kárpátok övezte régióban élő magyarok sirató fala. Ide zarándokoltunk el,hogy fejet hajtsunk az áldozatok emléke előtt. Erre emlékezett Kiss László tiszteletes – és erre emlékezünk minden év novemberében, amikor részt veszünk az emlékünnepségen. Csoportunk koszorúját Járainé Dr.Bődi Györgyi, Kurdi Gyula és Kiss László helyezte el. Utaztunk tovább, de út közben túravezetőnk még sok fontos információt osztott meg velünk a jelenleg is folyó kutató munkáról. Kicsit hosszabbra sikeredett az összegzőm, de ennek ismertetése nélkül nem lehet megérteni az itt élő emberek elődeinek tragédiáját.

Folytattuk utunkat egyre feljebb a Kárpátokba,gyönyörködve a tájban, mígnem megérkeztünk Vereckére. Itt a 839 m-es tengerszint feletti magasságban igazán megmagyarázhatatlan érzés lesz úrrá a modern ?vándoron? Hiszen szent ez a hely, ahol őseink fő csapata Árpád fejedelem vezetésével új hazát lelt. Gyönyörű a táj, a Kárpátok koszorúját nézed és elmélkedel és emlékezel, s bizonyosan akaratlanul is Kölcsey örökbecsű sorait mormolod ?Őseinket felhozád  Kárpát szent bércére,?? Figyelmesen hallgattuk Kovács Sándor rövid előadását az itt felállított emlékműről, a felállítás körüli bonyodalmakról, a többszöri meggyalázásáról. De mégis, az emlékmű áll, ép úgy, mint az itt élő magyarság. Tisztelegtünk és emlékeztünk. Elhelyezték koszorúnkat: Járainé Dr. Bődi Györgyi, Kurdi Gyula, Kiss László.

Fényképezés, rövid séta és máris indultunk tovább Felsőgerebendre, hogy kicsit megpihenjünk és a sok látni valót elraktározva, meg talán megéhezve és szomjazva, igazi magyaros vendégszeretettel körül véve, elfogyasszuk ?ebédünket?.

Rövid pihegés és pihenő után Csetfalva volt az úti cél. Megtekintettük az ősi református templomot melynek ikertestvére a Tákosi református templom, majd az igazán modern (a 2001 ? es árvíz után épült) mindkét katolikus felekezet templomát.

Amikor a görögkeleti katolikusok tartják miséjüket, egy paraván kinyitásával alakítják ki a szentélyt. Mindkét templomról, valamint a két pusztító árvízről az azt követő munkákról Nagy György barátunk adott tájékoztatást

Elfáradtunk, vendéglátóink tartalmas vacsorával vártak bennünket. Beható beszélgetések, további ismerkedések voltak. Nyugovóra tértünk, hogy erőt gyűjtsünk a következő napra.

11-én bőséges reggelizés után indultunk, hogy feljussunk Rahóra a Tisza két ágának összefolyásához, ahol is a Fehér és Fekete Tisza ágai találkoznak és mint szőke Tisza folytassa útját. Hát az időjárás nem fogadott bennünket kegyeibe. Hűvös esős nap volt az útitársunk. Átutaztunk Nagyszőlősön, kár hogy, nem volt időnk kicsit ismerkedni a településsel, ezt pótolta Sándor barátunk, közben már a sűrű felhők ellenére láthatóvá lettek a huszti vár romjai,melynek történetéről beszélt nekünk kalauzunk, de amikor néztem a romokat Kölcsey csodálatos versének egy egy sora jutott eszembe ?Bús düledékeiden Husztnak romvára megállék?Hass, alkoss,gyarapíts: s a haza fényre derül!? Amíg hallgattuk a vár és város történelmét, meg amíg a versen morfondíroztam, már Huszt városán is túlmentünk.

A felhők lassan szakadoztak, az eső is csöndesedett, megérkeztünk Técsőre.

Ambrus Pál várt bennünket, akiben egy városát nagyon szerető, érte tevékenykedő, a szórvány magyarságért ténykedő embert ismertünk meg. Az itt működő református líceumnak (nyugdíjazásáig) volt igazgatója, mindent megtett, hogy anyagi okokból el ne lehetetlenedjen és fennmaradjon Kárpátalja keleti részének fontos magyar oktatási központja. (Többek között Sándor barátunk kezdeményezésére történt adomány gyűjtéssel egybekötött gálaest volt Pestszentlőrincen ahol Ambrus Pál vette át a Lőrinciek adományát.) De arra is volt itt tartózkodásakor lehetőség, hogy lerakják alapját Pestszentlőrinc és Técső közötti együttműködésnek. Ennek előkészítésében is fontos szerepe volt Kovács Sándor barátunknak. (Értesülésünk szerit ez rövidesen aláírásra kerül) Ez csak egy kis része tevékenységének. Ahogy például az első és második világháború áldozatainak emlékművéért folytatott munkáról beszélt, a cél érdekében, kompromisszum készségét csillogtatta meg. Taníthatná, hogy hogyan kell kompromisszumot kötni anélkül, hogy célját feladná. Megtekintettük református templomot és meghallgattuk a történetét. Hallgatva az 1896 májusában felavatott Kossuth szobor meg és fennmaradásának történetét,a kisebbségi lét minden visszásága feltárult előttünk. Köszönettel tartozunk Ambrus Pálnak, elmondhatjuk tanultunk Tőle.

Tovább utaztunk Aknaszlatinára a só bányászás hajdani központjába. Rövid megállót tartottunk. A templom kertjében a szoborparkot és a málenkij robotra elhurcoltak emlékművét tekintettük meg. De megálltunk azért is, mert egyik útitársunk születési helye is a város.

A következő állomás: Európa Közepe volt. Ezen középpont meghatározását a bécsi katonai földrajzi intézetvégezte és az európai hosszúsági és szélességi fokok szerint állapították mega XIX. században. Az emlékműnél a pontos helyet egy sárgarézből készült félgömb jelöli. Kedvenc kirándulóhely és sokan fényképeken örökítik meg a középpontra tett újukat. Sajnálatos, hogy ez a turisták által látogatott hely nagyon lepusztult, elhanyagolt, megérdemelne egy kisebb felújítást.

Folytattuk utunkat Rahóra a két Tiszaág összefolyásához.

Az időjárás továbbra sem mutatta kedves arcát, a csöpörgős időt még megtetézte egy kis széllel. Rahó városán átautózva jutottuk el a közúti hídhoz. Elénk tárult a látvány: a Tisza két ága, (a Fehér és a Fekete Tisza) a két gyors folyású ág öleléséből születik meg a szőke Tisza. Fényképezéssel töltöttük az időt, hiszen az itt készült képek emléket rejtenek. Tovább utazásunkról le kellett mondani, a Tatárhágóhoz már nem jutottunk fel. Az idő is elfutott így haza felé indultunk,de lassan megszűnt az eső,a lenyugvó nap sugaraival megvilágította a huszti vár romjait. Még egy megállót tettünk Técsőnél, vásároltunk. Este 7 óra lett mire hazaértünk, hogy pihenjünk, elfogyasszuk közös vacsoránkat vendéglátóinknál. Felkészüljünk a következő napi hazautazásra.

Augusztus 12-én reggel érzékeny búcsút vettünk vendéglátóinktól, megköszönve szíves szeretetüket.

Átutazva Beregszászon értük el a határt abban a reményben, hogy hamar átjutunk és ott a Tisza zugban tehetünk egy kis kőrutazást. Azonban a terv csak terv maradt. Amilyen gyors volt a beutazás olyan lassú lett a kilépés. Több mint két órára volt szükség, hogy átgördüljön buszunk a határon. Így csak Szatmárcsekére jutottunk el, hogy felkeressük a csónak fejfás temetőt, és tisztelegjünk nemzeti imánk szerzője Kölcsey Ferenc síremléke előtt. Megható volt bejárni a temetőt, mely lehetne nemzeti panteon is. Kiss László tiszteletes úr emlékezett a Himnusz költőjére. Elhelyeztük szalagunkat a síremléken és a Himnuszt énekelve búcsúztunk. Azonban tehetünk egy megállapítást. Azokon a településeken, melyeken itt a Tiszazugban átmentünk sok virágot, virággal díszített utcákat láttunk. Tisztaság volt. A sok rózsától üde volt minden, igazán szép emlékkel gazdagodtunk.

Következő célunk a Tákosi református templom, ahogy emlegetik a mezítlábas Notre Dame. 1766-ban épült. Azt tartják róla, hogy?a nép építette magának sárból és fából?, abban az időben amikor Mária Terézia rendelkezései megtagadták a követ és téglát a reformáció híveitől. A tákosiak megmutatták, hogy akkor is szép templomuk lesz. A királynői utasítások ellenére megépítették abból, ami volt bőven a beregi embernek: fából és sárból, mint fecske a fészkét. A templom történetébe Budai Lajosné (Viola néni) avatott be bennünket, és ahogy hallgattuk feltárult előttünk a csoda, a népi összefogás a hagyományokat követő építészet olyat teremtett, mely dacol az évszázadokkal, dacolt a nagy árvízzel és ma is háza a Hitnek, az Isten dicséretének. A másikemlékmű ?A Világháborúban és a Málenkij robotban elhunytak emlékére?. Olvasva a neveket ez a falu őrzi hősi halottai, a holokauszt és a málenkij robotra elhurcoltak emlékét. Méltó emlékeztető, de lehet követendő példa is.

Köszönjünk el Kárpátaljától Zrínyi Ilona és Rákóczi Ferenc  szobrával a viszontlátás reményében.

Következő megálló a Fenyves csárda volt, ahol hivatalosan egy kiadós ebéd elfogyasztásával zártuk Kárpátaljai utazásunkat. Most már mindenki maga értékelje ezt az együtt töltött négy napot.

Köszönet mindazoknak, akik megteremtették a tárgyi feltételt. Csetfalván Nagy Györgynek és vendéglátóinknak.  Köszönet Kovács Sándornak a túravezetőnknek a hasznos tanításért, bővítve ismereteinket. Köszönet Szintai Péternek, hogy kisebb zökkenők ellenére vigyázott ránk és épségben vitt bennünket a lerobbant utakon, és épségben állt meg a kiindulás helyén aug.12-én 19.30-kor. Köszönet egymásnak, hogy toleránsak voltunk egymáshoz, megismertük egymást, és mindig lehetett egymáshoz néhány szavunk.

Nyújtsunk kezet egymásnak és a határon át magyar testvéreinknek, segítsünk, amiben tudunk és lehetőségünk engedi. S ha mindez nem szalmaláng, akkor megtalálható a segítés módja.

Szemeretelepen:2016.augusztus 16-án

Egyenlőre csak kevés képet csatoltunk, de rövidesen sok lesz.