Magunkról

A honlapot Pestszentlörinc Szemeretelepiek Baráti Köre üzemelteti. A Baráti Kör rendszerváltás hajnalán 1990 tavaszán alakult meg. A Baráti Kör ötlete Pándi János református tiszteletes fejéből pattant ki. Ekkor már kezdett fellélegezni a társadalom, s mi is itt Budapest déli részén megéreztük a változás szelét. Megnyíltak a határok valamint szabadon mozoghattunk és elmondhattuk a véleményünket. Ebben a történelmi szituációban gondolta Pándi János, hogy pártoktól mentes civil szervezetet kell létrehozni ami sikeresen sikerült. A Baráti Kör azóta is létezik s fontos szerepet tölt be a Telep életében. Pándi János és a szervezők tudták, hogy a civil szervezetek fontos szerepet fognak betölteni az új társadalmi (kapitalista) rendszerben. Mi nem szervezkedünk senki ellen, hanem az itteni életünket eljövendő tevékenységünket akarjuk megszervezni. 1990 június 7-én volt a Baráti Kör alakuló ülése. Belépési nyilatkozatot Frank Pál római katolikus plébános is aláírta. 44 fővel alakult meg az egyesület. Már másnap 1990 június 8-án kérte a Baráti Kör a Fővárosi Bíróságot, hogy jegyezzék be az egyesület.

  • Az első elnök: Pándi János református lelkész (1990-1996)
  • alelnök: Batta József (1990-1996)
  • pénztáros: Vargáné Csordás Annamária (1990-1996 )
  • ügyvezető elnök: Batta József (1996-1998)
  • pénztáros: Vargáné Csordás Annamária (1996-1998)
  • elnök: Varga István (1999-2006)
  • alelnök: Kiss László református lelkész (1999-2006)
  • pénztáros: Vargáné Csordás Annamária (1998-2006)
  • elnök: Ivády Pál  (2006- )
  • alelnök: Kiss László református lelkész  (2006- )
  • pénztáros: Horváthné Molnár Éva  (2006- )

Baráti Kör a tevékenységét az alábbi területen fejti ki:

  1. helytörténeti, hagyományápoló munka
  2. lakókörnyezet védelmének szolgálata
  3. lakókörzetünk közbiztonságának javítása
  4. kommunális szolgáltatások fejlesztése
  5. szervezi az itt lakó polgárok helyhatósági érdekképviseletét

img_001103

1990 óta minden hónapban megtartjuk rendszeres ülésünket, hiszen a rendszeresség az egyik összetartó erő.  Ennek tárgyi feltételeit biztosítja Pitagorasz Általános Iskola mindenkori vezetése. Ezért köszönet illeti őket.  Hagyománnyá vált, hogy a tanév végén az iskolavezetése  javaslata alapján az arra érdemes tanulókat megjutalmazzuk. Részt veszünk az iskola rendezvényein is. Magunknak érezzük  az iskolát, hiszen tagjaink közül sokan tanultak itt, többek között Vitéz Józsefné, Manci néni, aki az iskola megnyitási évében a III. osztályban  járt. Több tagunk gyermeke és unokája is itt szerzi meg a tudás alapjait.

Rendszeressé tettük országjáró kirándulásainkat. Felkeressük hazánk szép tájait, városait, történelmi helyeit, persze megkóstoljuk a táj ételeit, italait.  Mindig törekedünk arra, hogy együtt legyünk, de ne is legyünk egymás terhére. Kitekintünk határainkon túl élő magyar testvéreink felé, hogy kapcsolatot teremtsünk és az összetartást erősítsük.

Szeretnénk,  élhetőbbé tenni az életet itt Szemere-telepen. Köszönet a Pitagorasz Iskolának azért, hogy 19 évvel ezelőtt 1990 júniusában helyet adott  alakuló összejövetelünketnek,  azóta is biztosítja számunkra  a  helyett.  Erről bővebben Varga István volt elnökünk tollából  olvashatunk.

Pándi János emlékiratában arról ír, hogy 1989-90-ben kevés ember hitte, hogy a rendszerváltás simán megtörténik.  Abban az időben sok új párt alakult,  azóta a pártok  jöttek mentek, de a Baráti kör még mindig létezik, működik és dolgozik azért, hogy élhetővé váljék környezete.  A rendszerváltás elhozta számunkra   a szabad vélemény nyilvánítás lehetőségét, amellyel élünk és mindig is élni fogunk a későbbiekben is.   A Baráti Körünk nem kívánt  és nem is kíván egyetlen egy párthoz sem csatlakozni. Mi egy sokszínű  egyesület  vagyunk és az is szeretnénk maradni.  Mivel Szemeretelep a város peremén terül el, közel a Ferihegyi repülőtérhez ahol közel 9000-10000 ezer ember él,  családiházas övezetben. A lakosság nagy része nyugdíjas idős ember, ezért is fontos egy olyan egyesület léte mint a miénk. Fontosak a közös programok, de még fontosabb, hogy figyeljünk egymásra és segítsünk egymásnak ha szükséges.

img_001102

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük