Közel egy esztendei kényszerszünet után sor kerülhetett a személyes találkozóra. Nem készítettünk napirendi pontokat, egyszerűen csak találkozni akartunk, beszélgetni, elfogyasztani egy saját készítésű birkapörköltet, leöblíteni egy kis búfelejtővel.
Az előkészítés jól sikerült, úgy a főzés, mint a teremcsinosítás és terítés terén. Valóban kollektív munka keretében. A tevékenykedést figyelve levonható volt az első megállapítás, hogy nagyon akartuk ezt az összejövetelt. 13.30-ra minden kész volt a résztvevők fogadására. A jelenléti ívet 47 fő írta alá. Örömmel köszöntöttük egymást.
Ivády Pál rövid tájékoztatót tartott. Megemlékezett Bánkuti Gábornéról (Gizikéről), Gombkötő Gyuláról, Perger Bélánéról (Julikáról), Tóth Lászlónéról (Jutkáról) akik a járvány áldozatai lettek. Elmondotta, hogy a jubiláló tagjainkat a kényszer bezártság ideje alatt mindig felkerestük és köszöntöttük. Tájékoztatót adott a Baráti Kőr, mint szervezet megszűnéséről, melyet mi kezdeményeztünk 2016 novemberében. Több éves huzavona után 2020 májusában a törlés jogerőre emelkedett. Egy lazább szervezetben megmaradtunk és összetart bennünket a közösség ereje. Őrizzük meg ezt a továbbiakban is. Nyári programjaink ismertek. Hogy mennyire hiányoztak ezek a közösségi együttlétek, utazások bizonyítja az is, ahogy mind három kirándulás utaslistája betellett.
A tájékoztató után felsorakoztunk a bográcsok előtt a birka pörköltér, melyet jóízűen elfogyasztottunk, leöblögettünk ki mivel akarta, majd beszélgetésbe kezdtünk és egy kellemes délutánt töltöttünk el.
Találkozunk július 8-án a pannonhalmai kiránduláson.







